Az Orbán-rezsim összeomlása

2022. május 11. 7:41

Ágh Attila
Népszava
Az ős-fideszeseké volt a diadalmenet, az övék lesz a gyászmenet.

„Újabb végponthoz érkeztünk, a jelenlegi társadalmi kapacitás már nem elég az európai típusú működéshez, éles versenyben vagyunk Bulgáriával az Unióban az utolsó helyért. Ez a kritikus állapot is meghozza a maga mozgósító szerepét, mert brutálisan kitűnnek az összefüggések a közpolitikai kormányzás népellenes bűnei és az oligarchák gazdagodása között, hiszen feltárul, hogy hova ment az egészségügyből és a közoktatásból elcsalt pénz.

És végül, negyedszerre, az Orbán-rezsimmel belépett a siserahad, az új undokok beáramlásával megjelent az udvaroncok mohó és agresszív nemzedéke is. Az ős-fideszeseké volt a diadalmenet, az övék lesz a gyászmenet. A sáskahadra épülő kormányzás sikertelensége már a kovidválság idején nyilvánvalóvá vált, mivel a kormányzatban csak egyetlen minisztérium működőképes, a Rogán-féle propaganda-minisztérium, ami még ezt a borzalmas válságkezelést is el tudta mismásolni. Csak a propagandagépezet működik, a legkártékonyabb tevékenység a legmagasabb fokon, míg a legfontosabb tevékenységek, az egészségügyi ellátás és a közoktatás a legalacsonyabb fokon.

A NER a Nemzeti Függőség Rendszerének álneve, hiszen a személyes, újfeudális függések rendszere az egész társadalmat áthatja. A társadalom működését, az emberek normális életvitelét lebénítja a nagyvezértől a kis falvak polgármestereiig lehatoló szervilizmus és a korrupció kényszerházassága. A társadalmi mozgósító szerep itt a maga legszélesebb mivoltában jelentkezik a pénzcsapok elzárása után mint össztársadalmi felháborodás a senkik siserahadával szemben, hiszen megtestesülnek és lelepleződnek az apróbb paraziták is. Ezzel megrokkan és szétmorzsolódik a tökéletes autokrácia élősködő rendszere, véget ér a sáskajárás, és alul-fölül összeomlik a társadalom minden zegét-zugát átfogó rendszer.

Az Orbán-rezsim azért mégiscsak vitte valamire a nemzetközi tekintély terepén is, mert pária lett a demokratikus világban, pofozóbaba a kormánynyilatkozatokban, a nyugati közvéleményben és a nemzetközi publicisztikában, végül a kézenfekvő negatív példa a politikai vitákban. Ide jutottunk az összeomlás előtt, de az Orbán-rezsim csúfos összeomlásával nemcsak hazánk polgárai, hanem a széles nemzetközi közvélemény is nagyon meg fog könnyebbülni.”

Nyitókép: Mátrai Dávid/Mandiner

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 239 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

???????????????????
:-)))))))))))))))))))))))

Megfigyeltem, hogy a Népszavába írni súlyos agyi leépüléssel jár.

Ez annyira szánalmas, hogy egyszerűen nincs rá megfelelő kifejezés.

Bennem már csak egy dilemma van: ezek a 2030 - as fidesz 2/3 -on dolgoznak , vagy a 2026 - os 4/5 -öt szeretnék elérni?

Hihetetlen, hogy mennyire hasonlóan írt 2015- ben, mint most.

És ezek a barmok nem veszik észre, hogy mennyire ugyanazt csinálják minden ciklusban, mindig várva, hogy a végén más eredmény jöjjön ki.

A tönkrevert ellenzéket még az Ágh is húzza: ez a komcsi őskövület megint itt kuvikol.

Nem ártana, ha lenne a Fidesznek épkézláb ellenzéke, de így jobb, ha folytatják.

Elhiszem, hogy fáj nektek a Fideszre leadott több. mint 3 millió szavazat. Végezzétek már el azt a gyászmunkát, mert egyre nevetségesebbek vagytok.


"az Orbán-rezsim csúfos összeomlásával nemcsak hazánk polgárai, hanem a széles nemzetközi közvélemény is nagyon meg fog könnyebbülni.”

Vásárhelyi Marcsa meg épp ma jelentette ki, hogy a furtonfurt ideszaladgáló EU vezetők nem szigetelnek eléggé. A BME-n el kéne kezdeni mérni az EU politikusok szigetelőképességét.
https://mandiner.hu/cikk/20220..

A Népszava még él?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés