Lavrov: Oroszország nem akar európai háborút

2022. május 12. 6:10
Az orosz külügyminiszter ománi tárgyalásán azt mondta, a Nyugat megmutatta, hogy „hegemóniája érdekében kész szembemenni saját elveivel, nyíltan lop és rabol”.

Oroszország energiahordozóinak elég vásárlójuk akad, a Nyugat pedig csak nyugodtan vásároljon ezekből drágábban és próbálja ezt elmagyarázni a lakosságnak – jelentette ki szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Maszkatban.

„Energiahordozóinknak elegendő vásárlójuk akad és velük fogunk dolgozni. A Nyugat pedig csak fizessen jóval többet, mint amit Oroszországnak fizetett és magyarázza el lakosságának, hogy miért lett szegényebb” – mondta Lavrov ománi hivatali partnerével, Badr bin Hamad bin Hamud al Buszaidi külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján.

Beszélt arról is, hogy Oroszország pontosan tudja, mitévő legyen a nyugati szankciók közepette. „Pontosan tudjuk, hogyan éljünk tovább. A fő következtetés az, hogy egyáltalán ne számítsunk arra, hogy a Nyugat képes lenne a megállapodásra”. Lavrov szerint a Nyugat megmutatta, hogy „hegemóniája érdekében kész szembemenni saját elveivel, nyíltan lop és rabol”. A tárcavezető ezzel kapcsolatban a

magántulajdon sérthetetlenségét és az ártatlanság vélelmét említette.

Hangsúlyozta: Moszkva innentől fogva csak magára és megbízható partnereire fog hagyatkozni, akik túlnyomó többségben vannak. Szólt arról is, hogy Oroszország arra számít, az ukrajnai „különleges katonai művelete” céljainak elérésekor a Nyugat felhagy majd az Egyesült államok és szövetségesei vezette egypólusú világrend kialakításával és az ENSZ Alapokmányának megsértésével. Mint mondta, Moszkva nem kíván európai háborút. „Mi ezt egyáltalán nem akarjuk, de szeretném a figyelmüket felhívni arra, hogy éppen a Nyugat sulykolja kitartóan, hogy ebben a helyzetben vereséget kell mérni Oroszországra. A következtetést vonják le maguk” – hangoztatta.

Az orosz diplomácia irányítója elmondta, hogy Maszkatban tett látogatása alkalmával részletesen tájékoztatta ománi tárgyalópartnereit az ukrajnai hadműveletről, illetve annak geopolitikai következményeiről. Hozzátette, hogy Omán álláspontját a kérdésben Moszkva kiegyensúlyozottnak és megfontoltnak, de mindenekelőtt nemzeti érdekekből fakadónak tekinti. Buszaidi kijelentette, hogy

Omán tiszteletben tartja az OPEC+  keretében Oroszországgal megkötött megállapodásokat

és folytatja a szoros együttműködést. Az OPEC+ a Szaúd-Arábia vezette Kőolajexportáló Országok Szervezetét (OPEC) és az Oroszország vezette tíz másik, nem OPEC-tag kőolajexportáló országot tömöríti.

Az ománi külügyminiszter felemlegette, hogy bár nyomásgyakorlás nem volt, a kérdésben számos követelést támasztottak hazájának. „Ami a szankciókat illeti, ezt azokra az országokra hagyom, amelyek ezeket bevezették Oroszországgal szemben” – tette hozzá. Buszaidi kifejezte azon véleményét is, miszerint az ukrajnai kérdés rendezésének kulcsa: a tárgyalás.

(MTI)

Fotó: Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata által közreadott képen Hajszam bin Tárik Ál Szaíd ománi szultán (j) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter sajtótájékoztatót tart Maszkatban 2022. május 11-én.MTI/AP/Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés