„Orbán a történelem szemétdombjára fog kerülni” – a 11 legrosszabbul öregedő szalagcím

2022. május 9. 9:47

Rőfös Géza
Kontra
Összeszedtük azokat a cikkeket, melyek a választási eredmények ismeretében ma megmosolyogtatóak.

„A közéleti memória alig hatékonyabb, mint az aranyhalé.

Igen könnyen felejtjük el kedvenc hírportáljaink, politikusaink vaskos hülyeségeit. A két kategória elég gyakran összefonódik: valamelyik ellenzéki véleményvezér mond valami biztató, önbizalomtól duzzadó szamárságot, vagy az úgynevezett mértékadó közvélemény-kutató cégek kihoznak egy vágyhazugság-vezérelt mérést, mely az ellenzék erősödését igazolja, és a független-objektív sajtó rögtön sokat ígérő szalagcímmel ellátott cikket kreál belőle. Részben azért, hogy minél többen kattintsanak, és persze talán egy kicsit azért is, hogy a hírből hátha kicsit igazság is lesz (véletlenül sem fordítva!)

A valóság azonban ma már évtizedes léptékben, menetrendszerűen legalább négyévente egyszer arcon csapja őket, és csalódnak, mint a kisgyerek, aki belenyúl a bilibe, és felébred. 

Ezeknek talán a legjobb mementói a kormánykritikus médiatermékek címei, melyek közül soknak nem áll jól az idő múlása.

A Kontra összeszedte – elsősorban az előző kampány időszakából – azokat a cikkeket, melyek címei a választási eredmények ismeretében ma már enyhén szólva is megmosolyogtatók.”

Nyitókép: hang.hu

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szerintem nem ezek az igazán érdekes esetek. A választási kampányban történő nagyotmondás bevett rutin, mindenki győzni akar, és győzelmet hirdet.

Inkább azok a jóslatok érdekesek, amelyek már 2010-2011-ben az Orbáni gazdaságpolitika-, külpolitika összeomlását várták, mint pl. ez 2010 júniusából!

"
'Hiszem, hogy Orbán elmondta az őszödi beszédét. Nem színes, nem felháborító, de lényegét tekintve ugyanaz. Választói nem ezt, és a rájuk váró megszorítást várták tőle.' - írja a mai Népszabadságban Lengyel László.
"

https://torokgaborelemez.blog...

Egyébként nem azért választottam példának Lengyel Lászlót, mert 2010-ben kijelentette Orbán bukását, őszödi beszédét, satöbbi, hanem mert van egy baloldali értelmiségi-megmondó réteg, amelyik 2010 óta folyamatosan ezt szajkózza, és aminek ő is tagja.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés