Negatívra rontotta Csehország adósosztályzatának kilátását a Fitch Ratings

2022. május 8. 7:47
Úgy tűnik, a csehek lettek az első áldozatok.

A péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában a nemzetközi hitelminősítő közölte, hogy

az eddigi előrejelzésében szereplő 4,3 százalékról 1,5 százalékra módosította a cseh hazai össztermék (GDP) idei egész éves növekedésére szóló prognózisát. 

A cég szerint a negatív korrekció elsődleges oka az ukrajnai háború okozta nagy külső sokkhatás, amely a fogyasztói és az üzleti bizalmat egyaránt sújtja, emellett felhajtja az inflációt és emiatt a monetáris politika szigorítását teszi szükségessé.

E tényezők mindegyike lefelé ható kockázattal terheli a gazdasági növekedést, amelyre a nyomottá váló külső kereslet is visszahúzó erővel hat. A cseh autóipart – amely a hazai össztermék kilenc százalékát, az export 24 százalékát adja – mindeközben külön is sújtják a beszállítói oldalon tapasztalható, folytatódó fennakadások, a magas infláció pedig a háztartások fogyasztását gyengíti – áll a Fitch Ratings elemzésében.

A hitelminősítő közölte: 

az idei év egészére átlagosan 11,5 százalékos inflációt vár a cseh gazdaságban.

A Fitch szerint ha a Csehországba irányuló orosz energiahordozó-szállítások hirtelen leállnának, az szinte bizonyosan az energiaellátás adagolását tenné szükségessé, és még lassabb, akár negatív gazdasági növekedést okozhatna. 

A cég hangsúlyozza, hogy áprilisban a cseh gáztározók kapacitásaik mindössze 28 százalékáig voltak feltöltve, és ez a cseh gazdaság éves igényének mindössze 11 százaléka.

Az elsőrendű AA mínusz államadós-besorolást alátámasztó tényezők között van ugyanakkor a stabil, zömmel külföldi tulajdonú, jó tőkeellátottságú bankrendszer, amelynek erőteljes eszközminőségét jellemzi, hogy a nem teljesítő kinnlevőségek rátája a teljes banki hitelportfólión belül mindössze 2,4 százalék volt 2021 végén – olvasható az elemzésben.

A hitelminősítő kiemeli, hogy a cseh bankrendszer oroszországi, ukrajnai és fehéroroszországi kitettsége minimális, a teljes eszközállomány nem egészen két százaléka.

(MTI)

Nyitóképen prágai utcakép. Fotó: Pixabay

Összesen 51 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bezzeg a románok!

Ceterum censeo... Európa megőrült.

Lehet kirakni az ukránzászlós profilképeket, lehet még több fegyverszállításért, még több embargóért kiáltani...

" A cseh autóipart – amely a hazai össztermék kilenc százalékát, az export 24 százalékát adja – mindeközben külön is sújtják a beszállítói oldalon tapasztalható, folytatódó fennakadások, a magas infláció pedig a háztartások fogyasztását gyengíti – áll a Fitch Ratings elemzésében."

Mindeközben az autóiparban sohasem látott szintekre emelkedett a profithányad - a nagy cégek vastagon profitálnak abból, hogy a kormányok öntötték a pénzt a piacokra és közben áruhiány volt, nemcsak a meglévő infláció szintjén emelték az áraikat, hanem jóval afölött, ezzel aktívan gerjesztették az inflációt. Megtehették, mert megkerülhetetlen cégek. Így ironikus módon az autógyárak tulajdonosai rekordnyereségről számolhatnak be a tőzsdén, miközben az autógyárak kevesebbet termelnek, így kevesebbet is adóznak a nekik helyet adó országnak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés