számos panaszbeadvány érkezett hozzájuk,
megjegyezve, hogy ő maga is kapott ilyen sms-t, amelyet szintén beadott az iktatórendszerbe. A lap úgy tudja, hogy a szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálata megállapította, hogy a kampányt egy közbeiktatott cégen keresztül a DatAdat osztrák leánycége rendelte meg és a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította.
Mint írják, az illegális úton beszerzett adathalmaz Facebook-profilokból – ezen belül is főként a Messenger alkalmazásból – letöltött, nevekkel összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll.