Itt a Kontra középszintű pótérettségije a bukott baloldali képviselőknek

2022. május 6. 11:32

Rőfös Géza
Kontra
Gyurcsány Ferenc és társai 10 kérdés megválaszolásával javíthatnak, miután első körben elhasaltak.

„Elérkezett a nagy megmérettetés ideje! A végzős középiskolások és gimnazisták számára május elején kezdődtek az érettségi vizsgák. A szerdai nap a történelemé volt, a matematikán és magyar nyelv és irodalom tárgyakon is túlvannak már a diákok. Nagy megkönnyebbülést jelent, hogy idén nincs szükség járványügyi korlátozásokra, így egyedül a feladatokra kell koncentrálni.

Van azonban egy másik, sokkal kisebb társadalmi csoport, akikre igencsak ráfér, hogy bebizonyítsák: megértek arra, hogy felelősségteljes felnőttként kezeljék őket.

Ők a parlament baloldali ellenzéke, akik Hadházy Ákoson kívül jobb belátásra térve letették az esküjüket, megalakították a frakcióikat, hogy a következő négy évben is nézhessék, ahogy Miniszterelnök Úr és csapata teszi a dolgát. Abban bízunk, hogy az elmúlt 12 évből eleget tanultak, és sikerül egy kicsit kulturáltabban viselkedniük és konstruktívabb hozzáállniuk a parlamenti munkához, mint az előző ciklusokban.

Az ordibáló Szabó Tímeától a krumplis Jakabon át egészen FeGyőrig sokukra ráfér, hogy felkészültségüket bizonyítsák. Így a Kontra kifejezetten nekik összeállított egy speciális, interdiszciplináris politikai érettségit.

Egyet kérünk: az érintett politikusok ne feledkezzenek el beszámolni közösségimédia-profiljukon eredményeikről!”

Nyitókép: Földházi Árpád

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés