A maffiamódszerekkel kampányoló baloldalból elegük lett az embereknek

2022. május 3. 11:59

Hoppál Péter
Magyar Nemzet
A pécsiek adtak piros lapot a polgármesternek, én csak kézbesítettem. Interjú.

„Hétfőn megalakult az új parlament, a baloldal pedig rögtön rendezett is egy színpadias kivonulást az ülésteremből. Milyen volt ezt élőben végignézni?

Felháborító és elfogadhatatlan az a cinizmus, amit a baloldal Gyurcsány Ferenc vezetésével produkál újra és újra. Ötödszörre kerültem be a magyar törvényhozásba, és minden alkalommal óriási megtiszteltetésként éltem meg, hogy hazámat szolgálhatom, illetve Pécs és környéke polgárainak érdekeit képviselhetem. 

A baloldalon viszont úgy tűnik, hogy a képviselői fizetések felvételén kívül továbbra is csak a cirkuszolás fontos, dolgozni a történelmi bukásuk után sem akarnak. Ezt bizonyította az alakuló ülésen tanúsított magatartásuk is, amit – ugyan nagy meglepetést nem okoztak vele – elszomorító volt végignézni.

Azt mondják, mostanság futballbíróként is dolgozik. Legalábbis Péterffy Attila, Pécs polgármestere egy piros lappal gazdagodott az országgyűlési választások utáni első városházi közgyűlésen.

A bíró valójában nem én voltam, hanem a pécsiek, akik a választáson egyértelműen jelezték a baloldali polgármesternek, hogy az a politika, amit ő két és fél éve képvisel, zsákutca. Én csak a városlakók ítéletét közvetítettem azzal, hogy a napirend előtti felszólalásom után felmutattam Péterffy Attilának egy piros lapot.

Mivel jelezték ezt pontosan a pécsiek?

Elég egyértelmű, április harmadikán több pécsi szavazott a Péterffy Attila által is reprezentált baloldali politika ellen, mint ahányan őt polgármesternek megválasztották. Én jelentős mértékben növelni tudtam a szavazóimat, hiába állt össze a teljes baloldal és indított egyetlen jelöltet ellenem. Egyébként úgy látjuk, hogy a szivárványkoalíció összeborulása annyira hiteltelen volt, hogy még olyanok is voksoltak rám, akik világéletükben baloldali szavazók voltak.

Mellár Tamás is csak szűken tudta megnyerni a másik pécsi körzetet a Fidesz–KDNP jelöltjével, Kővári Jánossal szemben, pedig négy évvel ezelőtt még sokkal simábban húzta be.

Mi az, ami miatt sokan elfordulhattak a városvezetőktől Pécsett?

Nagyon nehéz felsorolni mindent. Röviden összefoglalva: Péterffy Attila civil városvezetést ígért, ehelyett jól látszik, hogy másodlagos számára, mi van Péccsel, és inkább a budapesti főpolgármester nyomdokaiba lépve pártpolitikai célokra használja a pozícióját. Mindezt azért, hogy megfeleljen Gyurcsány Ferenc elvárásainak.

Miben hasonlít Péterffy Karácsony Gergelyre?

Ugyanúgy azt mantrázza, hogy a kormány bünteti a várost, mert baloldali vezetése van. Azt már nem említi meg soha, hogy mondjuk a közbenjárásomra Pécs százszázalékos kompenzációt kapott a kiesett iparűzési adó összege után. Egyébként ezért ­Péterffy Attilával közösen lobbiztunk a kormánynál, még ha ezt a nyilvánosságban nem is szívesen reklámozza, de Mel­lár Tamást sehol se láttam. Ha már itt tartunk, nem tudok egy olyan dolgot említeni, amit Mellár Tamás megpróbált volna elintézni a város érdekében. Soha semmilyen tárgyaláson, amit a kormánnyal folytattam, ahol lobbizhatott volna Pécsért, nem láttam. 

Visszatérve az eredeti kérdésére: Péterffy Attila hiá­ba áll bele abba a Budapestről elvárt kampányba, hogy a kormány megfojtja Pécset.

Az Orbán-kabinet többlettámogatást nyújtott a városnak a pandémia alatt, és akkor még nem említettem a munkahelymegtartási támogatások milliárdjait, amit a pécsi cégek kaptak. De említhetném a beruházási támogatások tízmilliárdjait is, amit a pécsi vállalatok és a Pécsi Tudományegyetem kapott. Ha Péterffy Attilának igaza lenne, akkor mi magyarázza azt, hogy Szeged és Miskolc szépen fejlődnek baloldali polgármester vezetése alatt is?”

Nyitóképen Hoppál Péter, a pécsi-komlói térség országgyűlési képviselője. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés