Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Bár kevesebb képviselője van a baloldalnak, mint négy éve, mégis több támogatást kap.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, hétfőn megalakult az új Országgyűlés. A markáns Fidesz-többség mellett pedig némi átrendeződés történt a baloldalon is. Ennek okaira Kocsis Máté igyekezett választ adni Facebook-oldalán.
„Csere-berék és trükközések után hat (!) baloldali frakció alakult az új Országgyűlésben” – írta a Fidesz frakcióvezetője.

Kocsis felhívta arra is a figyelmet, hogy bár a baloldal mindössze 34 százalékos eredményt ért el a közös listával, jóval kevesebb képviselőjük van, mint az előző ciklusban, mégis több frakciójuk lesz.
– húzta alá Kocsis.
Nyitóképen Gyurcsány Ferenc és Vadai Ágnes a parlamentben. Fotó: Földházi Árpád/Mandiner
