Teljes újjászületésre van szükség ahhoz, hogy az MSZP-nek jövője is legyen

2022. május 1. 12:34

Ujhelyi István
Facebook
Nevezzük át a pártot „Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközössége” névre!

„VASÁRNAPI NYÍLT LEVÉL

Május 1: esélyt kell adnunk a közös hazának!

Amióta bemutattam a szociáldemokrata közösségünk teljes újjászületését szorgalmazó, radikális és mély átalakulást végrehajtani akaró elképzelésemet, megszámlálhatatlanul sok telefonhívást, emailt, ismerősöktől és ismeretlenektől érkező üzenetet kaptam.

A szükséges és javító kritika mellett elsöprő többségük egyetértő volt, a sorokból pedig gyakran jól kiolvashatóvá vált az a terhet elengedő és felszabadító érzet, amelynek lényege ez volt: »de jó, hogy valaki végre ki meri mondani, ezt így nem lehet tovább csinálni«. Rendkívül inspiráló és erőt adó az a támogatás, amelyet érzek az »esélyteremtő« program alapvetései mögött, amelynek részleteit nyilván közösen kell kidolgoznunk, közösen kell elfogadnunk, mert csak közösen tudjuk sikerre vinni.

Nincs semmi kőbe vésve, de határozottan hiszek abban, hogy teljes újjászületésre van szükség ahhoz, hogy az MSZP-nek ne csak múltja, de jövője is legyen – ezért javaslom, hogy a mély tartalmi és szerkezeti átalakulás végén nevezzük át a pártot »Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközössége« névre, a megfelelő külső megújulással együtt.”

Nyitókép: Ujhelyi István Facebook-oldala

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 119 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Esélytelennek tűnik.

Teljes újjászületés? Szóval a pártot bevallottan megöltétek. Minden munkás-paraszt reménységét. És előtte még a Szociáldemokrata Pártot is, nehogy ők képviselhessenek bárakárkit is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés