Ellenzéki szembenézés helyett Hadházy-show, tartalmi helyett eszközviták: megint a választópolgárok számára irreleváns dolgokkal foglalkozik a baloldal.
Hadházy Ákos csalódott. Még meg sem alakult az április 3-i választás eredménye nyomán felálló új parlament, a volt fideszes és LMP-s politikus szerint frakciójának többi tagja rossz, sőt tragikus döntést hozott azzal, hogy mégis bemegy hétfőn az alakuló ülésre, és leteszi az esküt.
Igaz, a Momentum képviselőcsoportja a fizetéshez és az egyéb lehetőségek megszerzéséhez elengedhetetlen gesztust követően az „érdemi részről” kivonul,
Tegyük hozzá: Hadházy most nem tud kilépni abból a pártból, amelynek a frakciójában amúgy helyet foglalna (valahol elvileg muszáj lenne neki, különben a tavalyi előválasztáson sem indulhatott volna), mert sosem lépett be. Két párt után igazi outsider ő, valódi főnyeremény (volt) a Momentumnak.
Az önjáró honatyát egyébként már az is elkeserítette, hogy az MSZP és az LMP előzőleg szintén jelezte, képviselőik bemennek az alakuló ülésre. A láthatóan egyfajta különutasságra játszó, az önostorozásban is szép krediteket gyűjtő lilák egy ideig lebegtették a bojkottot, azaz a „Hadházy-modell” alkalmazását, aztán végül egy öszvérmegoldásra jutottak. Csakhogy ezzel még saját köreikben is inkább bolondot csináltak magukból. A káposztát más eszi meg, a kecske éhen marad. S még a hős ellenálló pózát sem sikerül felvenni.
Kétségtelen: a kapitális bukás után az ellenzéknek új utakat kell(ene) keresnie, hiszen amit eddig kipróbáltak, finoman szólva sem vezetett sikerre. Az is igaz, hogy tizenkét éve inkább a hardverrel foglalkoznak, vagyis a technikai részletekkel, a pártok közötti erőviszonyokkal, a pozíciók felosztásával. A szoftverre nem sok energia maradt,
Ez pedig a jelek szerint kevés, hiába üvöltötték a Simicska-szlogent az előző, 2018-as parlamenti választás hasonló eredményén kiboruló fővárosi tüntetők annak idején. Bár azt hitték, akkor sem ők voltak a többség. Sőt. Ennél többre azonban nem futotta, legfeljebb némi szociális demagógiára.
A „csodafegyver”, a totális összefogás és az előválasztás ráadásul éppen visszafele sült el, amennyiben a listavezető Márki-Zay Péter lett, az egyéni jelölteket pedig leginkább pártalkuk nyomán választották ki. Ezt még Gyurcsány Ferenc is elismerte, a vereség okait immár nyilvánosan boncolgatva. Kiderült továbbá, hogy a morális faktor is igencsak hiányzott, például azért, mert egységnek hazudták a szétesést, MZP-t pedig úgy ajánlották hónapokig a választóknak, hogy később kiderült, egy percig sem álltak mögötte. Leszámítva mondjuk szerencsétlen Karácsony Gergelyt, akinek a kapitányt „köszönhette” a hatpárti csipetcsapat.
Szóval a választóknak szánt ajánlat érdemi része, a „mit csinálnánk kormányon” tisztázása valójában végig hiányzott, illetve a háború nyomán az orbánozás kiegészült a putyinozással. Ennyi. Az eredmény ismert, a tanulságok azonban még csak korlátosak, legalábbis ami a baloldalt illeti.
A NER bojkottja, az intézményekből, így a parlamentből való kivonulás, a totális ellenállás elképzelése egyébként is unásig ismert felvetés az elmúlt évtizedből. Ugyanakkor ez megint a „hardver” szintje, technikai kérdés, még ha van is mögötte gondolat. Ami azonban a választópolgárok mindennapjait, problémáit, gondjait illetően irreleváns,
Tehát legfeljebb eszköz, morálisnak beállított állásfoglalás, demonstráció, figyelemfelhívás – de nem valódi üzenet. Ha úgy vesszük, egy kategóriába sorolható a „Legyen önálló egészségügyi minisztérium” követelésével. Szervezeti kérdés, nem tartalmi.
Vagyis ez az egész hiszti megint félreviszi a baloldali pártokat. Eközben ráadásul a bojkottot elutasítók a társadalmi felhatalmazásból következő arányuknál nagyobb szeletet követelnek maguknak az országgyűlési pozíciók elosztásánál. Ez így pláne disszonáns. Nem lennénk most (sem) szegény ellenzéki szavazók helyében, akiknek ráadásul azzal is szembesülniük kell, hogy a „kormányváltók” által belengetett megszorítások helyett a kabinet tartja az árstoppot és megemeli a nyugdíjat.
Szóval a gyászmunka továbbra is zajlik a baloldalon, ekkora zakó után ez persze érthető, illetve egy-két vezető már a lemondás gondolatáig is eljutott. Amíg azonban Hadházy Ákos és Jámbor András egy órát képes a 444 stúdiójában nyeglén, merengve, dadogva vitakozgatni azon, milyen érvek sorakoztathatóak fel az Országgyűlésen kívüli politizálás mellett és ellen, addig
Miközben tehát a kormány továbbra is eredményeket tud felmutatni, az emberek hétköznapjait pozitívan érintő intézkedéseket hoz, érthetően szól a választókhoz, van víziója és küldetéstudata; addig a baloldalon a választási vereség feldolgozása nagyjából kimerül a bűnbakkeresésben, a pozíciókért való könyöklésben és az eszközvita folytatásában. Ez kevés, sőt, szinte semmi, ebből így legközelebb Fidesz-háromharmad lesz. S ki tudja, Hadházy Ákos akkor éppen melyik frakcióban ül(ne) majd.
Nyitókép: MTI
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Kormánypárti médiumok háza táján visszatérő dilemma: helyes-e, ha gyakorló elmebetegek akcióiról tudósítunk.
Magyar Péterék még mindig tagadják, pedig egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy brutális megszorítócsomaggal készülnek a választásra. Az európai Unió elitjének megfelelő adóemelés minden magyar ember életét megnehezítené. Az önét is, bárkire tervez szavazni jövőre.
Nagy Ervin az „unalmas” Bajnai-korszakot siratja, azt az időszakot, amikor családok százezrei szenvedtek megszorításoktól. Jövőre Magyar Péterrel ugyanez térne vissza.
A műsor kritikus és szatirikus hangnemben vizsgálja, hogyan épül fel a „slim fit messiás” narratívája, miközben egyre több politikai ellentmondás kerül felszínre.
Az ellenzék pedig mit művel? Visszataszító módon kufárkodik a nehéz helyzetben elő intézetis gyermekekkel.
A miniszterelnök szerint ez Magyarország és Európa érdeke is.
Még neki áll feljebb.
