A döntéstől függetlenül Gyöngyösi Ferenc külön juttatás nélkül is segítséget nyújt a város vezetésében. A következő 2,5 évben a vásárhelyieknek tett választási ígéreteim betartására fogok törekedni, amihez hivatali beosztástól függetlenül továbbra is mindenkinek a segítségére számítok, és azt hálásan köszönöm.”
Korábban megírtuk, hogy Hódmezővásárhely MSZP-s főállású alpolgármestere, Kis Andrea leváltását javasolta csütörtökön Márki-Zay Péter. A polgármester a helyszínen kiosztott indítványban zárt tárgyalásra tett javaslatot, de Kis Andrea azt kérte, ahogy megválasztásáról, leváltásáról is nyílt ülésen döntsenek.
A szocialista politikus a javaslathoz csak annyit fűzött hozzá, Márki-Zay Péter másképp képzeli az önkormányzat működését, ezért nem kíván a továbbiakban együtt dolgozni vele.