Hogyan vesztette el a jobboldal a felső középosztályt?

2022. április 24. 18:29

Molnár Attila Károly
Kontra
A „jobboldali diktatúrában” a nyilvánosság véleményklímáját a baloldal uralja.

„Még egy darabig elleszünk a választási eredményekhez kapcsolódó megmondásokkal. Miután kellően kiörömködtük magunkat – mert mégiscsak a káröröm a legnemesebb öröm, hiszen érdek nélkül való –, érdemes arra figyelnünk, hogy mit vesztettünk, és talán keresni a veszteség magyarázatait, amit a jobboldal a mai napig nem tett meg Hódmezővásárhely kétszeri – 2018-as és 2019-es – elvesztése után, a baloldal pedig sem 1990, sem a 2010-es kudarcuk, de azt követő sorozatos kétharmadok után sem. (A baloldal kudarcainak az oka szerintük egyszerűen a »renccer«, és csak a forradalom a megoldás… de erről majd máskor.)

Most jól látszik, ami már a 2018-as választás után felsejlett: a jobboldal elvesztette a felső középosztályt.

Olyan környéken van szerencsém lakni, ahol 1990 óta még Horn Gyula triumfálása idején sem tudott nyerni a baloldal, most pedig 10 százaléknál is nagyobb előnnyel vitte a választókerületet. Buda három olyan választókörzete is elbukott, amelyek még sosem. Sőt, a leggazdagabb elit és a felső középosztály egy, a Társadalomelméleti Kollégiumban kitermelt, mélybaloldali jelöltre szavazott. Rózsadomb és Pasarét népe egyenlőséget akarna? Biztosan nem.

Aki meg jól képzett, nyelveket beszélő létére mégsem baloldali világpolgár, hanem kötődik a helyihez, sőt, talán még jobboldali is, az nyilvánvalóan vagy a múlt maradéka, vagy osztályáruló. A másik fontos tapasztalat, hogy az állítólagos jobboldali diktatúrában a rejtőzködő szavazók  nagyobb részben a jobboldalra szavaztak.

2018-ban és most is azt várták a kutatók, hogy a rejtőzködő szavazó – aki akar szavazni, de nem árulja el a pártját – baloldali. És azért rejtőzködik, mert »jobboldali diktatúra« van, de a fülke magányában majd jól behúzza az ikszet a baloldali jelöltre. De nem így van. Úgy tűnik, hogy valójában a jobboldaliak rejtőzködnek. A baloldalnak ugyanis már 2018 előtt sikerült olyan véleményklímát kialakítani és máig fenntartani, hogy Rákosi, Kádár minden bűne és a mai baloldal kormányzás- és kormánybuktatás képtelensége ellenére is a baloldali vélemény számít erkölcsösnek, míg a jobboldali  szégyellnivaló.

A »jobboldali diktatúrában« a nyilvánosság véleményklímáját a baloldal uralja.

Vigasztalhatja magát azzal a jobboldal, hogy a baloldal – mai változatában a liberális posztmodern vagy woke – egy szubkultúra lett, ez a szubkultúra azonban olyan társadalmi csoportokhoz tartozik – az elit és a felső-középosztály –, amelyik uralja a kulturális intézményeket: az oktatást – elég csak belenézni a mostani »jobbos« tankönyvekbe –, a színházi, filmes és irodalmi életet, illetve a médiát is.

A két tapasztalat összefügg. A jelenségnek vannak nem helyi, nem magyar okai: az Új Osztály felemelkedése. Úgyis fogalmazhatnánk, ahogy a nyugatiak teszik '68 óta, miért lázadnak a gazdagok?

Ezzel a tanult felső középosztály uralkodó világképe az lett, hogy nincs valóság, nincs objektivitás, csak vélemények és konstrukciók vannak. Így minden frusztráció oka csak a többi ember nem megfelelő véleménye. A szép új világ, mindenki megelégedettsége akkor jön el, ha a teljesítményre és morális helyeslésre vonatkozó véleményeket át tudják alakítani. Itt tartanak ma. (Az elit és felső középosztály mérhetőséggel, számonkérhetőséggel szembeni averziója abban is látható, hogy a jobboldali tagjai is ilyen iskolákba viszik gyermekeiket, és ilyen afunkcionális tevékenységek felé terelik őket.)”

Nyitókép: MTI

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"
Rózsadomb és Pasarét népe egyenlőséget akarna? Biztosan nem.
"

Ezekben a körzetekben lakik az a társadalmi réteg, amelyik a globalizmus abszolute nyertese, főleg anyagi-, de ideológiai szempontból is. Pont annyira akarnak egyenlőséget, amennyire Hollywood ezt akarja. Semennyire. Szépen felülnek a kulturális baloldali vonatra. Egyrészt, mert kényelmes, másrészt mert megnyugtató saját maguk számára is, harmadrészt mert a gazdagok sem mennek a szomszédba egy kis képmutatásért cserébe.

Az első csoport meg van róla győződve, hogy a globalizmus mindenkinek kedvező, csak eléggé nyitottnak kell lenni, felsőoktatást kell végezni, nyelveket kell beszélni, és akkor dől a lé és a lehetőségek. Sok műszaki értelmiség, szellemi foglalkozású vállalkozó tartozik ide. Azt gondolják, hogy ez a lehetőség mindenkinek megadatott, legfeljebb nem jó helyen keresi az infókat, nem elég jó az oktatási rendszer, nem elég gyors az internet, satöbbi. Nem tudják, nem képesek megérteni, feldolgozni, elfogadni azt, hogy az emberek nagy részének nem opció a felsőoktatás, nem opció az akadémiai szféra, nem opció, hogy tucatnyi nyelveken beszéljenek. Vagy nem olyan okosak, mint amilyennek képzelik magukat, vagy ugyan okosak, csak hiányzik belőlük az empatikus képesség. Nem tudják elképzelni magukat mások helyzetébe.

Másik részük annyira baromira nem profitál a globalizmusból, talán van diplomája, de az olyan marha sokat nem ér (itt főleg a muciológusokra gondolok), és persze egyszerűen nem elég okos. Ahhoz elég okos, hogy elolvassa a New York Times-ot meg a The Guardiant (itthon: Telex, 444), de ahhoz már nem eléggé, hogy ne higgyen el mindent a baloldali médiának. Simán beszopják az összes kultúrmarxista progresszív, aktuáldivatos marhaságot, Metoo, BLM, IstandwithUkraine satöbbi. Ugyebár a baloldali szellemi fölény üvegplafonos. Ez a választási eredményeken is látszik, meg azon is, ahogy rendre nem jön be egyik jóslatuk sem azzal kapcsolatban, hogy mikor bukik Trump, Orbán, Putyin, meg az ő gazdaságpolitikájuk.

Harmadik részük képmutató. Számtalan gazdag figura van, aki többek közt abból él, hogy a vérző szívét folyamatosan közzéteszi. Minden jó mellett vannak, és minden rossz ellen vannak, amire van hastag. Persze nem véletlenül csinálják ezt, a tömegek egy része beszopja ezt a fajta jóemberkedést, lásd az első-, és második csoport tagjait. Nem hisznek abban, amit csinálnak, azért csinálják, hogy hírnevet, ismertséget, jópontokat szerezzenek az első és második csoport közönségében, megvezessék őket.

Baloldal - jobboldal? A Fidesz mondhatná magát bal-közép pártnak is. A ún. baloldali pártjaink meg inkább liberál-anarchisták.

Budáról lelépett a polgárság, sok ócska libsi költözött oda.

Így.

Valahogy úgy alakult, h. a gazdagok többsége NEM vallásos, NEM sokat mond nekik a nemzeti összetartozása határon túliakkal, ezek olyan idealista pénzkidobások, és a foci is kevésbé érdekli őket. Viszont vágynak a fényességes NYUGAT megbecsülésére. Az is mindegy nekik, h. kié a MOL, van-e arany a Nemzeti Bankban, sőt, egyáltalán nyereséges-e, v. fizethetjük a hiányát a költségvetésből.

Az is mindegy, h. kap-e a szegény gyerek ingyen ebédet az iskolában. Ők tulajdonképpen sok szempontból a miért és a mindegy népe.

A családpolitikára NINCS szükségük, meglennének nélküle. Valami ilyesmi.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés