Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Lázár nagyon büszke arra, hogy azon kevesek, akiket összeadott, nem váltak el azóta sem.

Lázár János, a makói-hódmezővásárhelyi térség újraválasztott országgyűlési képviselője lesz a vasárnap adásba kerülő Bayer show vendége. A beszélgetés során kiderült, hogy a műsorvezetőt egy személyes emlék is a dél-alföldi városhoz köti.
– Én imádom Hódmezővásárhelyt! Ezt te tudod a legjobban – vezette fel a témát Bayer Zsolt.
– Nagyon jó város, nagyon jó hely. Van okod rá – reagált erre Lázár János. Majd elárulta, hogy

Sőt, mint kiderült, még polgármesterként az országgyűlési képviselő adta őket össze a feleségével.
Lázár ezt követően hozzátette, hogy arra nagyon büszke, hogy azon kevesek, akiket összeadott, azok nem váltak el azóta sem.
Majd viccesen arra kérte Bayer Zsoltot, hogy „igyekezzen”, ne rontson az „átlagán”.
Bayer erre frappánsan annyit mondott, hogy „16 év már eltelt azóta”.
Az említett részletet alább tekinthetik meg:
Nyitókép: Képernyőfotó
