Tényleg olyan a woke ideológia, mint az elmét rágó paraziták?

2022. április 20. 13:21
Hogyan teszi tönkre a nyugati gondolkodást néhány patologikus baloldali eszme, és mit lehet tenni ez ellen? Erről is szól Gad Saad libanoni származású kanadai pszichológus új könyve.

Gad Saadot nem kell bemutatni a PC-kritikusoknak és a woke ideológia túlkapásait figyelő konzervatívoknak. Ha valaki talán mégsem ismerné: a libanoni zsidó származású, kanadai evolúciósbiológia-kutató metsző iróniával fogalmazott Twitter-üzenetekben harcol az ellen, amit ő a szélsőbaloldal által terjesztett „parazita-jellegű” eszméknek, elmebajnak nevez.

Legújabb könyvében, A parazita elmében, mely magyarul az MCC Press gondozásában jelent meg, azt a – talán kevéssé tudományos, de kétségkívül hangzatos – elképzelését osztja meg, hogy

egyes divatos szélsőbaloldali eszmék olyanok, mint a paraziták.

(37.). Konkrétan: „Az emberi agy parazita vírusai közé sorolom a posztmodernizmust, a radikális feminizmust és a társadalmi konstruktivizmust, amelyek ugyanabban a fertőzött ökosztiszténában vannak jelen: az egyetemeken.” 

Saadnak alapvetően elítélő véleménye van a nyugati felsőoktatásról. „A társadalmiigazság-harcos aktivisták ugyan kevesen vannak a campusokon, mégis a kisebbség zsarnokságával uralkodnak, élvezve a progresszív professzorok és az egyetemi adminisztrátorok támogatását. Együttes erővel érvényre juttatják a politikai korrektség fojtogató légkörét, melynek megjelenési formái a trigger warningok (tartalmi figyelmeztetések), a biztonságos terek (safe space), a mikroagresszió és a campusokon használatos beszédkódok, amelyek hatalommal ruházzák fel a folyamatosan méltatlankodó és háborgó progresszíveket.” (129.)

A szerző felsorolja, melyek azok a témák, melyek „nem kívánt reakciókat” váltanak ki a nyugati diákokból, s melyek miatt már figyelmeztetéseket kellett kiadni egyes tananyagok kapcsán: erőszak, alkohol, vér, halál, háború, szülés, terhesség, rasszizmus, káromkodás.

Ezen sorok írója is megerősítheti, hogy az Amszterdami Egyetemen a második világháborúról szóló tananyagon trigger warning szerepelt: persze felmerül a kérdés, hogy miért tanulna valaki huszadik századi történelmet, ha nem akar háborúkról olvasni?

Saad azokat, akiket ezen témák tudományos tárgyalása felkavar, „obszesszív-kompulzív zavarban szenvedőknek” titulálja. (135.).

A szindrómák közül Saad különösen veszélyesnek tartja a „strucc-parazita szindrómát”. Saad szerint „ez a rendellenesség arra készteti az embert, hogy olyan tényeket utasítson el, amelyek legalább annyira egyértelműek, mint a gravitáció létezése. Az SPSZ-ben szenvedők nem hisznek a saját szemüknek. Egy alternatív valóságot hoznak létre, nevezzük ezt Unikorniának. Ebben a világban a tudomány, az értelem, az ok-okozati viszony szabályai, a bizonyítási küszönök, a közel végtelen mennyiségű adat, az adatelemzési folyamatok, a következtető statisztika, a tudományos módszertantól elválaszthatatlan episztemológiai szabályok, a logika, a történelmi és hétköznapi minták és a józan ész egyszerűen nem léteznek”. (164.). 

Ez a fajta struccpolitika Saad szerint erősen jellemzi a radikális iszlámmal kapcsolatos vitát.

A szerző táblázatban sorolja fel a radikális iszlámhoz köthető terrorszerveket, bizonyítandó azok felülreprezentáltságát az általános terrorizmus képletében. A szerző több logikai hibát sorol fel a radikális iszlám megítélése kapcsán. Ide tartozik az elképzelés, hogy „nem minden muszlim olyan” („a barátom Ahmed is muszlim, és végtelenül kedves ember”), az „unikornis iszlám” hite („a valódi iszlám egy feminista vallás”), a „más vallás sem különb” („egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányan hivatkoztak Mózes ötödik könyvére egy-egy 21. századi terrortámadást követően” – feleli Saad.

Végül a leggyakoribb „az igazi skót” tévedése: e szerint a muszlim országok és terroristák nem ismerik az „igazi” iszlámot, viszont az őket kioktató, arabul sem tudó liberális nyugati megmondóemberek igen. (172-175.). 

Nem elhanyagolhatók a szerző személyes élményei a radikális iszlámmal, a migrációval és a nyugati értékekhez való integrálódással. Mint leírja (17-32.)., ő maga libanoni származású, zsidó családba született, ott is élt egészen a libanoni polgárháborúig. A muszlim társadalomban volt kirekesztés és antiszemitizmus, de egy ideig ők is elhitték, hogy együtt lehet élni velük. Később a polgárháború során családja célpont lett, és ezért a liberális Kanadát választották.

Saad számára meghatározó élmény volt a menekülés és az idegen országban való letelepedés, de ő megtanulta az ország nyelvét, diplomát szerzett,

és magáévá tette az (akkori) Kanada két alapvető tételét: a szabadság és az igazság szeretetét. 

A szerző számára meghökkentő, hogy ma éppen ezen tételeket kell megvédenie neki, közel-keleti bevándorlók gyermekének néhány őshonos kanadaitól: de talán szüksége is volt a radikális iszlámmal való személyes konfrontáció, a tragédia, a dolgok elvesztésének élményére is ahhoz, hogy egy életre immunissá váljon a szélsőségekkel szemben. Ilyen értelemben története olyan, amellyel egy kicsit a kelet-európai olvasó is azonosulni tud, s könyve ezért is ajánlott olvasmány minden magyar konzervatívnak és érdeklődőnek. 

Fotó: Gyurkovits Tamás

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés