Káslert orvosként tisztelem, miniszterként megvetem

2022. április 17. 14:25

Ujhelyi István
Facebook
Elképzelhetetlen, hogy továbbra is ő irányítsa az egészségügy működtetését.

„Jelentős átalakításokat ígért a következő kormányában Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy az ország előtt álló legfontosabb kihívásoknak és feladatoknak kell majd megfeleltetni a kabinet új szerkezetét és személyi összetételét. Ellenzéki politikusként – különösen az elmúlt évtized illiberális kormányzását látva – természetesen van némi aggodalmam a valós kihívások pontos felismerését és az arra adott személyi válaszokat illetően, de ameddig Orbán elő nem áll az új kormányzati programjával, adjuk meg az esélyét annak, hogy akár jól is dönthet.

Egyetlen dolgot azonban hatgyermekes édesapaként, ellenzéki politikusként és az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagjaként mindenképpen ki kell emelnem: olyan egyszerűen nem képzelhető el, hogy az egészségügy a jövőben nem – pontosabban sem – rendelkezik majd tisztességes és felelős, leginkább külön önálló tárcát vezető miniszterrel. A covid-járvány, a globális egészségügyi fenyegetések, az átalakuló és szorosabb kooperációt kiépítő európai egészségügyi rendszerek, a magyarországi ellátórendszer eltagadhatatlan lemaradása, az egészségügyben dolgozók körülményeinek kötelező javítása, a már-már nemzetbiztonsági kockázatot jelentő várólisták, a magyar emberek egybehangzó és lesújtó véleménye csak néhány azon érvek közül, amelyek felelős önálló minisztériumot és annak vezetésére alkalmas, felelős minisztert követelnek meg az egészségügyben.

Kásler Miklóst tisztelem orvos-professzorként és emberként, de határozottan megvetem politikusként és miniszterként. Elképzelhetetlen, hogy továbbra is ő irányítsa az egészségügy működtetését. Mert politikusként egyértelműen megbukott ebben a feladatban. Kétharmados felhatalmazással a háta mögött sem volt képes megnyugtatóan rendezni az egészségügyben dolgozók munka- és életkörülményeit, elvtelen kompromisszumokra kényszerítette a kizsigerelt szakembereket, nem tett meg mindent annak érdekében, hogy az általa – ráadásul orvosként kiemelten – képviselt ágazat megkapja a neki járó figyelmet és a kormányzat végre érdemben növelje (a jelenleg az uniós átlag alatt lévő) állami finanszírozás mértékét. Cserbenhagyta az adósságban fulladozó kórházakat, hidegen hagyta az üresen álló háziorvosi praxisok egyre növekvő száma, hagyta, hogy az ágazati reformot kiszervezzék alóla és egy másik tárca végezze el ennek szakmai feladatát. Kásler Miklós legnagyobb politikusi bűne ezzel együtt mégiscsak az, hogy asszisztált a kormányzati arrogancia és törvénytelenség tobzódásához.”

Fotó: MTI/Kovács Attila

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 108 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én téged emberileg vetlek meg. Leginkább az olaf levél óta

Pista! Negyedik kétharmad! :D

Újhelyinek semmi köze a kormányalakításhoz!...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés