„Álmodj bátran, tervezz felelősen” – mi az építészet jövője?

2022. április 13. 10:01
Milyen kihívások érik a jelen építészetét? Mi forog kockán a háborúk és klímaváltozások korában? Mit tanulhatunk a japán építészet hagyományaiból? A budapesti 19. MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszuson jártunk, melynek szervezője az Artifex Kiadó (a vezető hazai építész-foylóirat, a Metszet kiadója) volt.

Írta: Móré Levente; nyitókép: a japán császári Katsura villa részlete

 

Az építészet jövőjét és a klímaváltozás hatásainak mérséklését, mindebben pedig az építészek felelősségét kutató, számos külföldi előadót felvonultató rendezvényen nyerhettek betekintést fontos témákba a résztvevők, miközben változatos példákon keresztül ismerhették meg a világ építészetének jelenlegi irányvonalait – a 19. MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszuson jártunk, melynek szervezője az Artifex Kiadó (a vezető hazai építész-foylóirat, a Metszet kiadója) volt.

*

A kongresszus üdvözlő beszédében Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár kiemelte, közösséget érez az építészekkel, akik egyedülálló munkájukkal – hiszen egyszerre kell művésznek és mesterembernek lenniük – olyan maradandó termékeket állítanak elő, amelyek generációkra határozzák meg egy-egy város arculatát. Egy házat mindenki lát, így valamelyest közösségi tulajdonná is válik, művészinek kell tehát lennie, de sosem lehet öncélú: fontos cél, hogy egy mai épület praktikusságát tekintve felhasználóbarát, működését tekintve pedig fenntartható legyen.

„A politika nem ítélkezhet és nem nevelhet, nem szólhat bele szakmai ügyekbe”

– hangsúlyozta, kiemelve azt is, hogy a klímaváltozás nem más, mint útkeresés, amelynél azt vizsgáljuk: hogyan kell másképp viselkednünk.

A 19. Nemzetközi Építészkongresszuson is szó esett a fővárosi vasútfejlesztésről, amely Budapest fejlődése szempontjából ma talán a legfontosabb terv. (A lezárt tervpályázat eredményeként a Nyugati pályaudvar átalakítását a világhírű Grimshaw Architects tervezheti meg.) Jól mutatja ennek létjogosultságát, hogy az eddig felújított vonalakon megduplázódott az utasszám. Izgalmas, hogy átmenő rendszerű vasútvonalakat szeretnének létrehozni a jelenlegi fejpályaudvar-rendszer helyett. Ennek gondolata 1930-as évekre nyúlik vissza, és talán a 2030-as évekre elkészülhet a Déli pályaudvart a Nyugatival összekötő alagút. A Magyar Zene házával új korszak köszöntött be, hiszen száz éve nem volt olyan nemzetközi tervpályázat Budapesten, amelynek tervezett épülete meg is épült; a város fejlődéséért felelős szakemberek pedig bíznak abban, a tervezett nagyberuházások ehhez hasonló ütemben és minőségben folytatódhatnak majd.

Budapesten egy városlakóra hat négyzetméter zöldfelület jut, míg a nemzetközi irányelv kilenc négyzetméter. A parkfejlesztés tehát a fővárosiak életében döntő fontosságú, amelyre a barnamezős területek zöldítése a legjobb megoldás – ezt szolgálja a Csepeli közpark és a Nyugatihoz kapcsolódó, Podmaniczky utca-menti elhanyagolt terület parkká alakítása is. Egy másik, aktív fejlesztési irány a meglévő parkok fejlesztése: a Városmajorra kiírt pályázat bírálata a napokban zajlott, az eredményeket pedig hamarosan mindenki megismerheti. Mint Fürjes Balázs kiemelte, a városépítésnek hármas alapszabálya van:

„álmodj bátran és szabadon, tervezz felelősen és építs fegyelemmel”.

Minden városfejlesztés alapja, hogy a közösség hasznára legyen, amihez jó tervezés és pontos tervezői program kell. A program persze legfontosabb, mert elsősorban ezen múlik a megépült munka minősége. 

*

Krizsán András a Magyar Építőművészek Szövetségének elnökeként közvetítette az Építészek Nemzetközi Szervezetének (UIA) vezetőitől érkezett videóüzeneteket. Cyril Ritchie, az UIA elnöke videóüzenetben üdvözölte a kongresszus résztvevőit, majd arra figyelmeztetett: meg kell találnunk az egyensúlyt a természeti és az épített környezet között. Atanassova Istelianna, az UIA alelnöke kifejezte, hogy a téma az építészek számára fontos pontokat érint és bízik benne, hogy fontos, később hasznosítható eredményeket is hoz majd, mert az emberiség jövője a minőségi építészetben, a jövő városi szükségleteinek megértésében áll.

„Az építészek a társadalom indikátorai, életterek alkotójaként tehát felelősségük konfliktust vállalni az emberekért.”

A Magyar Építőművészek Szövetségét 1902-ben hozta létre huszonnégy építész, akkoriban ugyanis nem létezett az építészek számára létrejött szakmai érdekképviseleti szervezet, de az építészeti kritika is alacsony szintű volt még. Alapítói olyan szakmai fórumnak szánták, amely az építészet művészeti kérdéseit is tárgyalja, de az építészeti fejlődés előmozdítását is képviseli. „Igyekezni fogunk, hogy kapcsolódva az alapítók céljaihoz szellemi segítséget és vezetőséget adjunk az építészeti szakmának. Ezt is jelzi, hogy az Építészkongresszus mellett idén több, mint száz szakmai eseményünk lesz” – emelte ki Krizsán.

Az eseményen a visegrádi országok építészszövetségei közösen létrehoztak egy V4 diplomadíjat, amelyről a kongresszuson aláírt memorandumot fogalmaztak meg. Mint Austin Williamstől – a kongresszus házigazdájától, a londoni Future Cities Project vezetőjétől, a Kingston School of Art egyetemi tanárától – megtudhattuk: legalább ötéves egyetemi tanulmányok végét záró munkákat díjaznak majd. A V4 építészek szövetsége tízterves shortlistet választ, amelyek közül nemzetközi zsűri dönt a díj odaítéléséről. Ehhez a lengyel építészszövetség vezetője hozzátette: a V4-ek felelőssége összefogni a menekültek védelmében, amit e díj is szolgál. „Az építészet megmentheti a földet, ezt a lehetőséget pedig közösen kell kiaknáznunk” – szögezte le. A cseh építészkamara elnöke

Tolsztojra hivatkozva figyelmeztetett: „alkoss szépet és megmented a földet”

– ezt kell tehát tennünk. Mindezekre válaszul a szlovák építészek szervezetének elnöke kiemelte: arra kell felkészíteni a diákokat, hogy képesek legyenek megbirkózni a változásokkal.

További formális lépésként kiosztották a Sivatagi Kőrózsa-díjat is, amelyet idén Bartos Erika meseíró, építész kapta az általa írt és illusztrált, Budapest történetét feldolgozó mesekönyvekért (Brúnó Budapesten könyvsorozat).

*

Austin Williams előadásában leszögezte: az építészet olyan tudatos emberi cselekedet, amely progresszív eredményekkel jár. A „hatás” szó jelentése (impact), mostanában átcsúszott negatív értelembe, de nem szabad, hogy ez így maradjon. A negatív jelentéshez szorosan kapcsolódik, hogy a háborúk, így a jelenlegi, ukrán-orosz konfliktus az épített környezet pusztításával is járnak.

Emlékeztetett: a felvilágosodás óta jelentősen és folyamatosan alakítjuk át a természetet. Jó példa erre Sanghaj, amely nagyjából 30 év alatt teljesen megváltozott, szinte falusias környezetből változott világvárossá.

Bár a természet magától helyreáll majd, a háborúban megtört emberi lélek még akkor sem, ha egy lerombolt város újraépíthető. Nagyon fontos tehát, hogy az emberi teljesítményt szimbolikus módon kezeljük;

ahogyan Frank Lloyd Wright mondta: építészet nélkül nincs lelkünk.

Williams arról is beszélt: Renzo Piano írta egyszer, hogy az építészet nem univerzális igazságokat hirdet, hanem helyi kérdésekre nyújt megoldást, amelyből kitűnni ugyan legitim, de a kulturális populizmus felé eltolni az építészeti teljesítményt nem az. A modernizmus a múltban inkább ideológiai csata volt, része volt a politikaelmélet és az igazságkeresés – ami helyett inkább tegyük magunkévá azt a kortárs szemléletet, hogy – természetesen kritikai észrevételek mellett – át kell vennünk értékeket máshonnan.

Az elmúlt 20-30 évben lezajlott klímaváltozások kreativitásunk bizalmi válságát hozták el, amelyre sokszor nem megfelelőek a környezetvédők reakciói, mert ők bár cselekvőképesek, fellépésük általában magyarázat nélkül marad – ennél konstruktívabb társadalmi vitára van szükség ahhoz, hogy megmenthessük a bolygónkat. Roger Scruton mondta, hogy az ortodox tények semmissé válhatnak szélsőséges helyzetben, kulturális háborúkban – mi pedig most éppen ezeket az időket éljük.

A fenntarthatóság szerencsére mainstreammé vált, de a bolygónk védelme az egyéni cselekedeteinken múlik.

„Megváltozott az emberiség és az építészet viszonya” – hangsúlyozta továbbá Williams. Történeti távlatban ez a ’70-es évekre tehető, amikor az emberekben felmerült, hogy egyszer el kell majd menekülnünk a Földről (ehhez számos művészi alkotás kapcsolódik, mint például Kubrick Űrodüsszeia című műve). Érdekes, hogy a ’60-as évek Angliájában aktív Archigram (high-tech, futurista mozgalom volt) még pozitívan szemlélte a világ fejlődését – ez változott meg alig egy évtized alatt. A ’70-es években született meg az a gondolat is, hogy tizenöt perces városokat kell építenünk (ennyi idő alatt el kell tudnunk érni minden fontos dolgot, ami az életünkhöz szükséges), amit végül a szovjet városépítészet valósított meg, bár erősen korlátok közé szorítva.

Az elsődleges kérdés, hogy hol az építészek helye a népesedési problémákkal terhelt világunkban? Az építészek természetesen meg akarják menteni a világot, a jelenlegi ökológiai vészhelyzetet pedig csak több generáció alatt lehet megoldani. „Írástudatlanok vagyunk környezeti szempontból, ezen kell változtatnunk” – mondta Williams, figyelmeztetve: az UIA álláspontja szerint 2050-re az építészet karbon-lábnyomát meg kell szüntetnünk. Ehhez az építészeti oktatás nyíltságára van szükség, mert a diákoknak a lehető legszélesebb látképet kell megismernie ahhoz, hogy a közös célt sikerre vihessék.

Régebben csak az emberiség pár százalékát kellett meggyőzni, hogy világszintű változás történjen,

de a demokráciák korában ez már nem így van.

„Az építészet – mondta – nem olyasmi, amit rá lehet erőltetni az emberekre, el kell tehát érnünk, hogy társadalmi elvérés legyen felelős módon gondolkodni”, hiszen ma nem a természeti csapásokat, sokkal inkább az embertársaink által okozott csapásokat tekintjük a valós gondnak. Úgy is mondhatnánk, a klímaváltozásban a filozófiai eltévelyedésekkel van probléma: a nyugati világ túlzottan elfogult a környezetvédelmi csoportokkal, miközben kevés konstruktív megoldás ér el a döntéshozóktól az emberekig. Jó hír, hogy felülről már van az igény a változásra, de ennek alulról is el kell elindulnia, különben nem járhatunk sikerrel – ezt pedig a környezetvédő szervezetek kárára is segíteni kell.

*

Tokió mai látképe

 

Ulf Meyer építészkritikus, Berlinben és San Franciscóban oktató egyetemi tanár előadásában a japán építészet kortárs példáin keresztül mutatta be, a metabolizmus milyen hatással van a mai nyugati építészetre.

Egy épület átlagos élettartama Tokióban 25 év, vagyis egy generáció. Ez elsősorban abból ered, hogy a gyakori földrengések bármikor elpusztíthatják a városokat; de az is fontos szempont, hogy a telkek Tokióban többször annyit érnek, mint a rajtuk álló épületek. Európában ismeretlen ez a helyzet, a mi rendszerünk ugyanis szinte „befagyasztja” az épületeket. Nehéz kérdés, hogy melyik álláspont támogatja jobban a fenntarthatóságot, hiszen egy japán épület jóval kisebb ökológiai lábnyomú egy európainál, mert nem az örökkévalóságnak készül,

egy európai épület azonban gyakran száz évnél is tovább szolgálja lakóit.

A japán „MA” szó nagyjából köztes térnek fordítható. Persze minden tér köztes, hiszen csak terek között képzelhetjük el magunkat, azonban nagyon érdekes, hogy a japán építészetben számtalanszor egybeolvad az építészek által alkotott külső és belső tér.

Tokiót 30 millió ember lakja, egy átlagos japán számára tehát a kert elérhetetlen, ezért kaptak egyre nagyobb teret a „nem-kert” kertek a városban. Egy kert nagyon nagy luxus, amelyet – talán éppen ezért – nem az Európában megszokott módon hasznosítanak, miniatűr tájképeket tükröznek ezek a legegyszerűbben „nem-kertek” fogalmával felfogható építészeti elemek, amelyek mintegy színházként vagy vitrinként a természet változásait emelik ki. A japánok nagyon büszkék arra, hogy országukban négy évszak van, kertjeik pedig ezt minden ponton megjelenítik: úgy választanak növényeket, hogy a kert minden évszakban más arcot mutasson.

Ehhez szorosan kapcsolódnak a sétautak, amelyek a japán kertépítészet létfontosságú elemei. Kiválóan látszik ez a 17. századi császári villán is: bár maga az épület nem fontos, a sétány kiképzése a látogatókat körbevezeti a kerten és mindenhol irányított látvánnyal ismerteti meg.

Egyfajta utazás ez, amelyben maga az épület csak egy tényező a sok közül.

Olyan ez – fogalmazott –, mint egy IKEA áruház, mert a cél is hasonló: mindent lássunk, de megállítsanak a teázók vagy épp és tájépítészeti szempontból izgalmas elemek. A teázók mintegy keretbe foglalják a látképet, amelyet a séta végével úgy élhetünk meg, mindent láttunk.

Egy hagyományos japán épület csupán fából készült csontváz, amelynek szinte nincsenek falai, külső burkolatát is tolóajtók alkotják, amelyek egyszerre falak és ablakok. Mivel a kert nem természeti képződmény (más a funkciója és a kialakításása is), az abba való belépés pedig nem lehetséges, a japán házak sajátos építészeti elemmel, a nehezen lefordítható „ENGAVA”-val övezettek. Ez leginkább előtetővel fedett külső teraszt (talán magyarul tornácot) jelent, ami minden klasszikus a japán házat körbevesz – ez élettér és tárolásra szolgáló tér is.

(Fotó: Shutterstock)

August Schmarzow német művészettörténész vezette be az építőművészet helyett a térművészet fogalmát (Baukunst helyett Raumkunst), amely talán a legjobban teszi érthetővé a nyugati kortárs és a hagyományos japán építészet téralkotását. Ma azért építünk falakat, hogy tereket határozzunk meg, nem a fal a lényeg.

Japánban ez különösen érdekes, hiszen a külső és belső tér meg-nem-osztottsága hétköznapi dolognak számít.

Azokban az országrészekben, ahol az északi szelek kevésbé érvényesülnek, elegendő papírfalakat emelni. Hagyományos módon sem a külső falak, sem a belsők nem viselnek terhet a házban, ez teszi teljesen áttetszővé. A mai japán építészet legnagyobb kérdése, hogyan lehet ezt a hagyományt átültetni a nagyvárosok építészetébe. Bár a kortárs elemeknél már sokszor nem fedezhető fel az ENGAVA, mégis a funkció fennmaradt, mert minden tér egymásba nyitható. Apró lakásokban laknak a japánok, ahová lehetetlen beemelni a MA eszméjét, ugyanakkor a természet szimbólumai minden lakásban megjelennek. Ez a trend máig folytatódik, mára pedig addig jutottak, hogy akkor is kertnek hívnak valamit, ha egyetlen növény van benne – ez tehát az igazi „nem-kert”. 

Tokióban az új építkezéseknél 20 centimétert kell csak tartani a telekhatártól, ami introvertálttá teszi az embereket, és a ház közepe felé komponált épületeket eredményez. „Mi, Európában városi sziluetteket szeretnénk látni, ablakokat, kéményeket. Japánban viszont az a cél, hogy magánszférád legyen ilyen kis helyeken is” – mesélte. Iszozaki Arata Japánság az építészetben című könyvében kiválóan összefoglalja a lényeget azzal, hogy az értelmet nyert tér a legfontosabb elem a japán építészetben. Ezekből ered, hogy a Japán építészeti remekművek mind befelé forduló házak, amelyeknél a „MA” fogalma kicsit ködként is felfogható. Radikálisan egoista, már-már offenzív épületek is születhetnek így, amelyek lezárják külső tereket, de a belsőben megjelenítik a MA-t akár csak azzal, hogy át kell járni a másik életterén, hogy a sajátunkhoz eljussunk.

Japánul a tiszta és a gyönyörű ugyanaz a szó, nem is tudják elválasztani egymástól,

ezért hangsúlyos a minimalista építészet Japánban, amelyben a mozgó elemek (nap, szél, víz) mindig fontos szimbólumként jelennek meg. A sötét és világos színek kontrasztja, az áttetsző falak számtalan épületen jelentek már meg, de mindenki látott már üvegfalú irodaházat, amelynek függönyfalai mind a japán falak modern interpretációi.  Ebből is fakad, hogy a japán építészet a mai napig izgatja a nyugati építészeket.

 

Folytatjuk!

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés