Azután ott van a másik csacsiság. Március 30-án , amikor a Medián jelezte, hogy 10 százalékkal vezet a Fidesz, ezt írta: »Én már csak tudom, hiszen korábban közvélemény-kutatóként dolgoztam, … a Fidesz húsz éve mérgezi a közéletet, ezért a felmérések húsz éve felülmérik a támogatottságát, mert a hívei sokkal hangosabbak, de az ellenzéki szavazók vannak többen.«
Ebben is tévedett. Ő és a régről, az SZDSZ-ből ismert tanácsadói kör, akik végigokoskodták az SZDSZ-MSZP koalició megbuktatását, azután az SZDSZ megszüntetését és most ezt a buktát is Karácsony mellett és vele. Kíváncsi vagyok, hogy a következő önkormányzati választás elbuktatásában is lesz-e még szerepük? Egyikőjük egy régebbi választási közvetítésben – véletlenül adásba ment – megjegyzésében Gyurcsánynak üzent alpári stílusban: »Feri, téged küldtek el a választók a ….ba.«
Karácsony egyetlen valós megjegyzése: »Az ég szerelmére, akkorát buktunk, mint az üveges tót.« Igaz. S ezt az sem szépíti, hogy gátlástalanúl csalt, hazudott a Fidesz. Viszont végső konzekvenciáját felháborítónak tartom: »Tehát, akinek ezek után nincs felelősségérzete az ellenzéki oldalon, aki nem tesz fel magának kérdéseket, vagy aki úgy érzi, hogy mindent jól csinált, az szerintem pszichopata.«