Mire kell vigyáznia a Fidesznek?
A veszélyt talán nem is Magyar Péter jelenti. Hanem a Magyar Péterek.
Akik havonta egyszer esznek húst, azok hálásak azért, ha egyszer ingyen jól lakhatnak hússal.
„Megint jönnek a túlfeszített lényeglátók, a neofiták, a pálya széléről igazságtevők, a bűnbakkeresők és persze a politikai elemzők, akik mindent és mindennek az ellenkezőjét is megmagyarázzák! Mondjanak le az ellenzéki pártok vezetői, nem volt a kampánynak fókusza, nem voltak rövid, jól érthető üzenetek, az ellenzék nem ismeri Magyarországot, Márki-Zay tehet róla, Gyurcsány tehet róla, Jakab Péter tehet róla - zúg a kórus. Persze természetesen mindannyian követtek el hibát, van aki többet és többször, van aki kevesebbet.
A vereség ténye azonban nem ezen múlott. A mértékében volt a hibáknak, hiányosságoknak szerepe, de azt sem ezek határozták meg. Bárki, bármit gondol az ellenzéki kampányról és szereplőiről, azt látni kellene, hogy ezek az emberek egytől-egyig rengeteget dolgoztak az elmúlt hónapokban. Járták a vidéket, kopogtattak, gyűléseket tartottak, felszántották az országot. Nem igaz, hogy kevés volt a befektetett munka! És nem igaz az sem, hogy nem voltak jól érthető, rövid, a Fidesz rendszer kárvallottainak szóló üzenetek. Dobrev Klára és a DK
a többiek is ezekről és a rosszul szigetelt lakások újra szigeteléséről, a korrupció felszámolásáról az orosz energiafüggőség megszüntetéséről és sorolhatnám.
Nem az üzentekkel, a fókusszal, a befektetett munkával volt a baj, hanem az ellenfél gátlástalan hazudozásáról és arról a monopolisztikus médiarendszerről, amelyet a Fidesz felépített az elmúlt 12 év során. No meg a totálisan igazságtalan, csaló választási rendszerről. Ha az uralkodó párt kezében van a médiumok 80-90 százaléka, ha a választási rendszert a parlamenti kétharmaddal kényük-kedvük és főleg érdekeik szerint alakítgathatják, (by the way az elmúlt években több mint 300-szor módosították a saját maguk által elfogadott választási rendszert), ha az ellenzék 2000 óriás plakát helyével szemben a kormánypártoknak 25 ezer ilyen felület áll rendelkezésére, ha a kormány és a kormánypártok kampánya pénzügyileg és tartalmilag is teljesen egybefolyik és lényegében annyit költenek kampányra, amennyit akarnak és ha a kampányuk középpontjában az ellenzékről terjesztett brutális hazugságok és a félelemkeltés áll, akkor nincs az a jól fókuszált, rövid, csattanós üzenet, amelyet el lehet juttatni azokhoz a milliókhoz, akik nem keresik a híreket, akiknek azaz igazság, amit az állami vagy az oligarchák kezében lévő médiumok sulykolnak.
Akik 60-70 ezer forint jövedelemből élnek és havonta egyszer esznek húst, azok hálásak azért, ha egyszer ingyen jól lakhatnak hússal. Ebben a kormánypártok által monopolisztikusan uralt világban - szerintem - nem lehet választást nyerni. Látszólag az ellenzék, valójában az igazság szenvedett csúfos kudarcot ezen a választáson, a gátlástalan hazudozás, a megnyomorítottak helyzetének gátlástalan kihasználása, az éhezők helyzetével való gátlástalan visszaélés és a félelemkeltés söpörte el az igazságot. Persze voltak rossz döntések, hibás helyzetfelismerések, felesleges vagy buta mondatok, rosszízű rivalizálás, de nem ezen múlott. Vitatkozhatunk az Orbán-rendszer megnevezésén,
Ez a rendszer csak saját magát tudja megbuktatni. A hatalmas arányú - szerintem a kampány utolsó heteiben kialakult - vereségben pedig ugyancsak ez a brutális hazudozás játszotta a döntő szerepet.
Az aljas háborús propaganda, az ellenzék háborúpártiságának sulykolása, amely az utolsó napokban eluralta az összes médiumot és a fideszes aktivisták házról-házra járva erről győzködték az embereket, hogy az ellenzék háborút akar, Ukrajnába küldi harcolni a férfiakat. Vajon mindebből mit fog megoldani, ha lemondanak a pártvezetők? És miért követelik ezt azok, akik nem tagjai egyik pártnak sem. Hogy egy-egy pártnak ki a vezetője, az szerintem kizárólag a párttagság belügye. Szembe kell nézni az elkövetett hibákkal, le kell vonni a konzekvenciákat, de azt állítani, hogy emiatt vesztette el az ellenzék a választást, szerintem igazságtalan és rendkívül destruktív.”
(Fotó: Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke a külképviseletekről visszaérkezett urnákat és urnazáró címkéket ellenőrzi az NVI Alkotmány utcai központjában 2022. április 6-án.MTI/Koszticsák Szilárd)