Kovács a Kutyapárt szerepléséről: Megérdemeltük volna, hogy bejussunk a parlamentbe

2022. április 4. 0:39
A pártelnök szerint tök jó, hogy Márki-Zay holnaptól mást csinál, az viszont kevésbé, hogy Orbán ugyanazt. Bosszantja, hogy a nácik megverték őket, pedig „nézz körül, mennyi jó arc van itt” – mondta.

„Nem a pártunk vicces, hanem az országunk” – mondta a szerepéből kilépve, emiatt kissé elszontyolodva az egyik passzivista a mellette állónak a Kutyapárt eredményvárójában, a Metró klubban, miközben böngészték a mobiljukon az eredményeket. Így tett Kovács Gergely is, de ő sem találta meg a számokban a bukásuk magyarázatát, pedig nagyon kereste. Talán ezzel magyarázható, hogy végül lefújta az eredetileg éjfélre meghirdetett értékelőjét, de a Mandinernek szívesen nyilatkozott.

A pártelnök azt mondta, az ellenzék bukása azzal magyarázható, hogy Márki-Zay Péter fehér gyerekeket átműtött feketékké. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem fejtette ki bővebben, hiába unszoltam, ehelyett rám bízta, hogy fejtsem meg a mondat értelmét. Majd azzal folytatta, tök jó, hogy ellenzék miniszterelnök-jelöltje holnaptól mást csinál, az viszont már kevésbé, hogy Orbán Viktor ugyanazt. Amikor a Kutyapárt szereplésének az értékelésére kértem – a beszélgetésünk idején 3,13 százalékon álltak – annyit mondott, az a legszomorúbb, hogy megverték őket a nácik, akik szerint még covid sincs.

„Pedig nézd meg, milyen jó arcok vannak itt, megérdemeltük volna, hogy bejussunk a parlamentbe” – fogalmazott, s közben körbemutatott a passzivisták felé. Amikor arra kértem, vázolja, milyen következményei lesznek a vereségnek, vállalja-e személyesen a felelősséget, Kovács válaszolt valamit, de a mellette állók akkora ordibálásba kezdtek, hogy elnyomták a pártelnökük szavait. Ebből arra tudok következtetni, hogy nagyon kemény pillanatokat fog átélni, amikor Kutyapárt választásokat értékelő bizottsága – biztos van ilyen vagy ha nem, a cikkünk hatására megalakítják – színe elé fog járulni.

De majd azzal tud védekezni – vigasztaltam –, hogy az eredményük miatt jut bőven az állami támogatásból. „Ja tényleg, dől a lé”, vidult fel, ám itt be kellett fejeznünk az interjút, mert a lelkes passzivisták – akik ezek szerint mégsem haragszanak rá annyira – elráncigálták, hiszen a buli még korántsem ért véget.

Összesen 39 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés