Száztizenegy évvel később, mintha csak Kölcseynek akarna válaszolni, Karl Popper ezt írja a Nyitott társadalom és ellenségei című munkájában: »Aki fejében, szívében, lelkében saját népét, saját nemzetét, saját politikai közösségét a többiek elé helyezi, az akár tudja, akár nem, diktatúrát épít.«
A mi politikai közösségünk mindkét idézetet pontosan érti. És mi azt is értjük, hogy ez két bolygó, két külön világ, amelyek között nincs, mert nem is lehet átjárás. Ez a két világ áll most szemben egymással, és készül eldönteni, hogy mi lesz a magyar nemzet nevű emberi közösség sorsa és jövője. Nem, nem szakpolitikákról, adózásról, újraelosztásról miegyébről van most szó. Ha csak ennyiről lenne szó, nem lenne ekkora súlya a választásnak. Mert akkor igaz lenne most is Orbán Viktor néhány éve elmondott gondolata, miszerint »ők soha nem fogják tudni annyira tönkretenni a hazánkat, hogy mi ne építsük mindig újjá«.
Ez ma már nem így van. Most más a tét. Most egy széthulló, minden eresztékében recsegő világ kellős közepén vagyunk. Az új nyugati világrend legfontosabb újítása, hogy felszámolja az ember alapvető identitásait: a vallási, a nemzeti és a nemi identitást. Magányos tömeget gyárt, és ezt nevezi még több szabadságnak. S ezt a magányos tömeget akarja aztán egy bizonytalan körvonalú, akarattalan birodalomban egyesíteni. Ennek neve: Európai Egyesült Államok. Erre esküdtek fel az ellenzék pártjai is, élükön Gyurcsány Ferenccel és Dobrev Klárával. Megmondták, nem árulnak zsákbamacskát. Ezt a birodalmat akarja Brüsszel minden csinovnyikja, de leginkább az Egyesült Államok.”