LikeFight: Márki-Zay már 25 millió forintot költ Facebook-hirdetésre, de így sem jut érdemben felfelé

2022. március 20. 9:52
Újra jelentkezik a Nézőpont LikeFight, a közösségi médiát mint közéleti harcteret elemző sorozatunkban ezúttal a március 11-17. közötti időszakot vizsgáltuk.

Béres Sándor írása

***

A LikeFight adatait és elemzését a Nézőpont Intézet szolgáltatja.

Méretes interakció fölénnyel fordul rá a Fidesz a kampány hajrára. Március 15-én lezajlott a politikai tömbök egyik legfontosabb megmérettetése, és a nemzeti ünnep hetén kiderült, a jobboldal az online térben (lájkokat, megosztásokat, kommenteket nézve) is nagy mértékben előzte a baloldalt.

Dübörög a választási kampány

Április 3. közeledtével egyre inkább a mozgósításé a főszerep. A héten megfigyelhettük, hogy a Fidesz nemcsak a Békemeneten, hanem az online térben is nagyságrendekkel hatékonyabban mozgósította táborát.

Márki-Zay Péter a vizsgált időszakban 25 milliós Facebook-számlát hozott össze, de hiába hirdeti meg szinte minden egyes bejegyzését, Orbán Viktort még csak megközelíteni sem tudta interakciószámokban.

Beszédes az is, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester a baloldali háziversenyben sem rendelkezik kiugró eredményekkel, a meghatározó politikusok komolyabb hirdetési ráfordítás nélkül is közel járnak a közös jelölt számaihoz.

Két héttel a választások előtt megugrott mindkét oldal költése

Összehasonlítottuk a baloldali kampányeszköz Erősítőt és Ezalányeget a jobboldali Megafonnal, megvizsgáltuk, mennyit hirdetett egy-egy szereplő, és hogy abból hány interakciót szerzett. A különbség óriási, az alábbi táblázatban látható: a Megafon tízszer hatékonyabb, mint a baloldali kampányeszközök. Az Erősítővel vagy az Ezalényeggel szemben a Megafon véleményvezérei köré valódi, visszatérő közösségek alakultak ki.

Politikusok

Stabil jobboldali győzelmet láthattunk a vizsgált időszakban a politikusok versenyében is. Orbán Viktor ismét magabiztosan előzi a teljes mezőnyt. A jobboldali TOP10-ben országosan ismert politikusokat és a helyi szinteken megerősödött jelölteket is találunk az élbolyban, míg a baloldalon Jámbor András kivételével a hagyományos politikai klientúra uralja a TOP10-es listát.

Márki-Zay Péternek március 15-e jelentette az utolsó kitörési lehetőséget, de ezen a héten sem sikerült lendületet vennie kampányának. A nemzeti ünnepen a baloldali jelölt 70 ezer interakciót tudott összeszedni (csak egy hajszálnyival meghaladva Jakab Pétert), míg aznap Orbán Viktor 200 ezret gyűjtött.

Hivatalos oldalak 

Elsöprő fideszes győzelmet láthatunk a pártok versenyében, de jelentős a Kétfarkú Kutyapárt szereplése is. A párt 6 százalékos interakció arányával stabil parlamenti helyeket szerezhetne magának, ha lájkokkal lehetne szavazni. Elemzési sorozatunk történetében a valaha volt legerősebb hetet zárta ugyakkor a Fidesz hivatalos oldala: 637 ezer interakciót gyűjtött a összesített baloldal 305 ezer interakciójával szemben.

Választókerületek

Nincs jelentős változás a politika választópolgárokhoz eső legközelebbi szintjén, a választókerületek versenyeit elemezve a kormánypárti jelöltek helyben is előzték baloldali ellenfeleiket: 77 választókerületet hoztak el a 106-ból.

Véleményvezérek

Látványos jobboldali győzelemmel zárult a véleményvezérek versenye is. Az elmúlt héten Rákay Philip nemcsak a majdnem mindig első Deák Dánielt előzte meg, hanem annyi interakciót szerzett, mint Márki-Zay Péter. Ez az eredmény rossz hír lehet a baloldal számára, hiszen jelöltjük így nem Orbán Viktorral, vagy a jobboldal vezető politikusaival áll versenyben, hanem a jobboldali véleményvezérekkel.

Összesen 43 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés