Civilek tömegeit mészárolták le ukrán fasiszta csapatok egy baloldali történész szerint

2022. március 14. 21:00

Ódor János László
Kontra
Vajon azóta Krausz Tamásnál is megváltozott a múlt?

„Ukrajna a maga fasiszta, felfegyverzett csapataival tömegmészárlásokat hajtott végre a civilek ellen Kelet-Ukrajnában. Ezt szabad volt elhallgatni hónapokig a nemzetközi sajtóban, hogy több mint 6000 civilt mészároltak már le? Tehát Ukrajna se egy demokratikus mintaállam, rendesen felfegyverzett náci osztagok ellenőriznek számos pontot és területet ebben az országban. Tehát itt se működik semmi a nyugat-európai demokráciából [...] nem lehet átvinni.

Krausz Tamás történész, Oroszország-szakértő, az ELTE BTK Történeti Intézetének professor emeritusa, rendszerkritikai értelmiségi – olvasható a Wikipédia-oldalán. Átfutva az életrajzát, elég egyértelmű, hogy kőkemény, elfogult ultrabaloldali moszkovita, aki az MSZP-ből is Bajnai színre lépése után lépett ki, mondván, „a párt a nagytőke nyomása alatt az MSZP elvesztette szociális arculatát”.

Nos, akkor idézzük fel, miket is mondott hét éve az ATV-n az azóta már Márki-Zay magyar hangjaként ellenzéki munkavállalóvá nemesedett Simon András műsorában az akkori orosz–ukrán konfliktusról!

»Több empátiával kell rendelkeznünk ahhoz, ha meg akarjuk Putyin motívumait érteni, mert szerintem a dolgok azért egy kicsit máshogyan állnak [...]. Azt látni kell, hogy másról is szó van, mint egy ravasz, kisstílű emberről, aki ide be akarja tenni a lábát.«

»Kelet-Európában minden új államot, nemzetállamot meg kellett '89 után szervezni. Na most ezt Oroszországtól se lehet elvitatni.«

Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 38 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Krausz lényegében ugyanazt mondja, amit Mearsheimer

https://makronom.mandiner.hu/c..

"az ukránok az életükkel fizethetnek azért, hogy az Egyesült Államok vakmerően kacérkodik Ukrajnával, mint leendő NATO-taggal anélkül, hogy valaha is kötelezettséget vállalna a védelmére."

Amerika és a Nyugat felelősségét én abban látom, hogy úgy tettek, mintha Ukrajnát fel akarták volna venni a NATO-ba. Addig hitegették őket, míg nem Ukrajna elhitte, hogy a Nyugat majd meg fogja védeni őket. Az oroszok a 2008-as NATO csúcs óta mondogatták, hogy számukra Grúzia és Ukrajna NATO tagsága elfogadhatatlan.

Ugyanez történt 2008-ban Grúziával, egyébként, csak az kisebb konfliktus volt, meg már ki emlékszik rá. A 2008-as csúcs zárónyilatkozatát, miszerint "várják" Ukrajnát és Grúziát a Nato-ba, felbátorította őket, és meg akarták buktatni az akkori oroszbarát hatalmat. Aztán egyszer csak ott voltak az oroszok, rövid háború volt, és aztán gyorsan vége is lett a NATO álmoknak, és a maradék önállóságnak is.

A jelenlegi ukrán vezetést leginkább Pinochet rendszeréhez tudnám hasonlítani.

Volt kiktől tanulni.
A szovjet kommunisták halálteljesítménye ugyanis a következő korszakok végére, göngyölve:

A polgárháború idején 1922 végére: 3,284,000
A NEP korszak 1928 végére: 5,484,000
A kolhozosítás, éhhalál 1935 végére: 16,924,000
A Nagy Terrorral 1938 végére: 21,269,000
A sztálini foglalással 1941 közepéig: 26,373,000
A világháborúval, 1945 közepéig: 39,426,000
A háború után 1953 végéig: 55,039,000
A poszt-sztálinista kor 1987 végéig: 61,911,000

Forrás: R. J. Rummel: Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Szovjet népirtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publisher, 1990.

Innen látszik, hogy például Hitler hatalomra jutásakor a szovjet halálteljesítmény már körülbelül 12,000,000 erőszakosan, idő előtt elpusztított embernél tartott, míg 1941-es hadba lépésünkkor már 26,373,000-nél.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés