A görögök felől is kaphat majd amerikai gázt Magyarország

2022. március 7. 11:36
Egy friss görög-bolgár-román megállapodás alapján idén ősz-tél körültől lehetőség lesz arra, hogy Görögország felől is hozzáférhessen Magyarország az amerikai cseppfolyósított földgázhoz.

Nicolae Ciuca román kormányfő egy vasárnap esti interjúban azt mondta a Digi24 hírtelevíziónak: kétségtelen, hogy az ukrajnai háború következményeit a román gazdaság is megérzi, de Romániának akkor sem kell nélkülöznie a gázt, ha Oroszország elzárja a csapot. Ciuca kifejtette: Románia gázszükséglete mintegy 20 százalékát fedezi orosz importból, amelyet a még idén megnyitandó, bolgár-görög interkonnektoron keresztül érkező gázmennyiséggel lehetne pótolni.

Ezután vezetett fel a miniszterelnök egy új fejleményt: a görög kormányfővel Bukarestben találkozott, bolgár kollégájával telefonon egyeztetett és az a célkitűzésük, hogy júniusban megnyitják a görög-bolgár határon átvezető gázvezetéket, amelyen októbertől kezdődően, de legkésőbb az év vége felé elindulhat a gázszállítás. Szerinte ezzel megteremtődik a lehetőség arra, hogy Románia az Égei-tengeri Alexandrúpoli görög kikötővárosban működő terminálon keresztül kapjon amerikai cseppfolyósított földgázt. Hozzátette:

A Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián áthaladó, Úgynevezett Brua gázvezetéken keresztül más európai országok is hozzáférnek majd ehhez az energiaforráshoz, így akár Magyarország is.

(MTI)

Nyitóképen: Cseppfolyós földgázt szállító török hajó. Fotó: Burak Milli / Anadolu Agency / AFP. 

Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kéne egy vezeték Kelet-Európa és a Perzsa öböl közé is. Déli Áramlat 2.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés