Demkó Attila: A tét a harmadik világháború

2022. március 6. 17:36
Az MCC tanára szerint egyelőre józan belátás van Amerika és a NATO részéről, hogy egy olyan erejű atomhatalommal, mint Oroszország, katonai erővel nem tudunk mit kezdeni.

Demkó Attila és Földi László volt a Kossuth Rádió vasárnap reggeli műsorának vendége, az adásról az Index.hu közölt beszámolót.

Földi László a beszélgetés elején leszögezte: a történelemben eddig egy háború sem vezetett eredményre, és ez a mostani konfliktusra is igaz. Kiemelte, hogy ha egy ország a politikai akaratát ilyen módon viszi véghez, azzal csak káoszt teremt, ennek lehetünk most tanúi a nyilvánosságban.

„Nagyon álságos ez a helyzet, a közvéleményt afelé tolják, hogy tendenciózusan döntsünk, miközben gyakorlatilag kihúzzák a lábunk alól azt a lehetőséget, hogy objektívek maradjunk” – jelentette ki az egykori hírszerző, aki megjegyezte: az egyik fél amerikai, a másik fél pedig orosz propagandáról beszél, miközben valójában mindkét hatalomnak megvannak a maga eszközei a befolyásolásra.

„Nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, a következmény a fontos, fegyverrel nem lehet eldönteni ezeket a kérdéseket” – mondta a biztonságpolitikai szakértő, hozzátéve hogy a folyamatos befolyásolás miatt „az igazság magjától is eltántoríthatnak bennünket”.

Hasonló véleményen van Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Geopolitkia Műhelyének vezetője is. Úgy fogalmazott, hogy „a XXI. században a befolyásolás egy önálló fegyvernemmé nőtte ki magát”. A szakértő úgy véli: az, hogy ezekben a napokban ki hogyan kommunikál, alapvetően meghatározza a vezetők pozícióját, aminek a tárgyalóasztalnál még döntő fontossága lehet.

„A tét a harmadik világháború” – jelentette ki Demkó. Szerinte egyelőre józan belátás van Amerika és a NATO részéről, hogy egy olyan erejű atomhatalommal, mint Oroszország, katonai erővel nem tudunk mit kezdeni.

Összesen 80 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Te egy másik propaganda alapján érvelsz, mert közvetlen forrásod, tapasztalatod neked sincs. De akkor mire fel játszod itt a nagyfiút?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés