Újabb településeket foglalt el az orosz hadsereg Ukrajnában

Mindezt az orosz védelmi minisztérium erősítette meg, ukrán oldalról nem érkezett jelentés.

Egy rövid mondatban hazudik és sért Orbán Viktor.

„Azzal kezdem, hogy nem tudom értelmezni a »stratégiai nyugalom« kifejezést. Ellentétpárja lehetne a »taktikai nyugalom«, aminek szintén nem vagyok tisztában a jelentésével. Aztán eszembe jutott, hogy az Orbán-rezsim korszakában már sokszor találkoztunk olyan szóösszetételekkel, amelyeknek az ég adta világon semmi értelme nem volt, például.: »bankárkormány«, »luxusprofit«, »bér-kommandó« stb. Persze, volt ilyen a szocializmusban is; az agyonszajkózott »békeharc« ennek egyik legnevetségesebb díszpéldánya.
Orbán szerint »a baloldal a háború oldalán áll«, ráadásul olyan ütődött, hogy nem is tudja, hová állt! Egy rövid mondatban hazudik és sért a kormányfő. Az ellenzéki összefogás nehezen nevezhető vegytiszta baloldalinak, nem áll a háború oldalán, és természetesen tudatosan, egyértelműen a véres ütközetek és az orosz agresszió ellen foglalt állást. Aki ma a háború oldalán áll, az nyugodtan nevezhető hazaárulónak. Tehát Orbán szavai arra utalnak, hogy vannak ők, a nemzetvédők, és vannak politikai ellenfeleik, akik elárulnák a hazát. Háborús veszélyeztetettségben és parlamenti választások előtt így beszél a »stratégiai nyugalom« szószólója (a magyar kormányfő), aki korábban sikertelen békemissziót teljesített Moszkvában.”
Fotó: Facebook