Több mint harminc babát mentett meg az abortusztól

2022. február 20. 12:01
Több tucat család egyben maradását, és több mint harminc nem kívánt gyermek megszületését segítette több évtizednyi munkássága alatt Szarka Miklós református lelkész. Az ő nevéhez fűződik többek között a Református Házasság- és Családsegítő Szolgálat elindítása is. Bár tíz éve nyugdíjban van, ma is töretlen lelkesedéssel végzi munkáját: a mai napig előadásokat tart és publikál házasság és család témakörben. Vallja, nem elég a tünethordozó gyerekeket kezelni, azok szüleinek gondozása is szükséges.

Több, mint harminc évvel ezelőtt indította el a Református Házasság- és Családsegítő Szolgálatot, többek között ezért és egész életművéért idén Ön tüntették ki a Bethesda Gyermekkórház újraalapítójáról elnevezett kitüntetéssel, a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjjal. Milyen érzés ez?

Mindenekelőtt református lelkipásztor, valamint pár- és családterapeuta vagyok. ’90-ig parókusi szolgálatot végeztem, már ekkor érzékeltem, hogy a családoknak – különösen az egyszülős és mozaik családoknak – mentális segítségre van szükségük. A rendszerváltás előtt az egyháznak nem nagyon volt lehetősége arra, hogy a megszokott, hagyományos, egyházi szakrális tereken túllépjen. Egy-két évvel később megkerestek az egyházi elöljáróim, hogy nem vállalnám-e családok szervezett segítését. Tudták, hogy érdekelt: publikáltam is a témában. Nem sokkal később azután, hogy az egyház visszakapta a Bethesda Gyermekkórházat, az akkori kórházigazgató megkeresett, hogy az intézményben nagyon jó helye lenne egy országosan kiterjesztendő családsegítő szolgálatnak. Mindezek mellett pár- és családterápiás tevékenységet is folytattam a neurológiai osztályon fekvő, úgynevezett tünethordozó gyermekek szüleinek.

Ebben az aspektusban mit jelent a „tünethordozó gyermek” ?

A gyermekek sokszor nem tudják szavakba önteni hiányérzetüket, vagy sérelmeiket, ezért az őket ért negatív érzelmi hatásokra szomatikus, vagyis testi reakciókkal reagálnak. Olyan kiváltó okokra kell gondolni, mint a szülők közötti súlyos konfliktus, valamelyikőjük elköltözése, vagy a válás, ne adj Isten elhalálozás. A gyermekek vegetatív idegrendszeri zavarokkal reagálnak ezekre a súlyos krízisekre.

A gyermekneurológia foglalkozik a gyermekkel, ám a szülők kapcsolati zavarainak enyhítésével nem.

Az utóbbi lett az én feladatom: a szülőkkel dolgozva próbálok javítani a kapcsolatukon annak érdekében, hogy a gyermekek ne csak a tüneteikre kapjanak orvosi segítséget, hanem a tünetet indukáló érzelmi hatások is változzanak.

Nehéz sorsokkal, sok drámai történettel találkozhatott munkája során. Ki tudna emelni egy olyan esetet, ami különösen a szívéhez nőtt?

A tisztifőorvosi hivatal védőnői szolgálatának akkori vezetője értesült a kórházban végzett párterápiás tevékenységemről. Megkerestek, hogy kapcsolódjak be a magzatvédelembe. A magzatvédelmi törvény kimondja, hogy a várandósságuk megszakítását fontolgató édesanyáknak két beszélgetésen kötelező részt venniük. Ettől fogva fogadtam engem felkereső asszonyokat, nőket, levezettem több száz ilyen beszélgetést. A legtöbben sajnos már nem voltak motiválhatók a kisbabák megtartására, de a munkámnak köszönhetően bizony több tucat magzat megmaradt. Óriási élmény volt, amikor később ezek az édesanyák visszajöttek, hogy megköszönjék a segítségemet. A családsegítő munkám magzatvédelemmel és a klinikai terápiával kezdődött. Később nemcsak a gyermekeiket a kórházba hozó szülők, hanem a 40-50 éves vagy idősebb házaspárok is megkerestek a családsegítő szolgálatnál. Jó érzés volt, hogy többek párkapcsolatában sikerült pozitív elmozdulásokat eszközölni, a feszültségoldás irányába motiválni. Rájöttem, hogy a családvédelem magzatvédelemmel is kezdődhet.

Kép: Reformatus.hu, Todoroff Lázár

Meg tudja becsülni, hány családnak segített összesen?

Nem szeretem így a számokat. Nagyon halkan és nagyon szerényen mondom, hogy több tucat olyan terápiás közbeavatkozás történt, amelyben talán tudtam segíteni. De nehéz ezt megbecsülni, hiszen nagyon sokszor két beszélgetés között történt valami, aminek következtében javult a házaspár kapcsolata. Nehéz nyomon követni, és azt mondani, hogy ez az én munkám gyümölcse, tudja?

Melyek a legjellemzőbb tünetek a gyerekeknél, amiből a házaspár kapcsolatának krízisére lehet következtetni? Milyen különbségeket lát a mai és a ’90-es évek gyermekei között, van változás a tünetekben?

Nem nagyon. Immár tíz éve nyugdíjba mentem, így ezt a munkát nem végzem olyan intenzíven, mint korábban, de ma is küldenek hozzám védőnők terhességük vállalását fontolgatókat. A tünetek a két ősnyílás – amin bemegy az étel, és amin távozik – között jelennek meg: többnyire táplálkozási, emésztési, székelési vagy légzési problémák képében.

A szülők kapcsolata mély lenyomatot, neurológiai problémákat is okozhat a gyermekekben. Mit tanácsol a szülőknek, mi az, amit mindenképpen át kell, hogy adjanak a gyermekeiknek ahhoz, hogy lelkileg-szellemileg épp felnőtté válhassanak?

Nem az a legfontosabb, mit tanítunk, de még az sem olyan nagyon, hogy milyen mintát adunk, ahhoz képest, hogy milyen érzéseket generálunk bennük.

Persze, fontos a verbális nevelés, az intenciók, tanácsok, utasítások. Ahogy az is hallatlanul, hogy mit érzékel vizuálisan a gyermek, vagyis mit lát a szülők viselkedésén. Hogyan fogadja az édesanyja a hazatérő édesapát, vagy fordítva. Milyen közöttük a látható kommunikáció, hogyan érintik egymást. Vagy hogyan beszélnek egymással olyankor, amikor nem értenek egyet, és hogyan jutnak, vagy épp nem jutnak aztán konszenzusra. A gyermek mindezt látja, a hallható élmény mellett ez a vizuális élmény kimondhatatlanul fontos. Mindezek mellett van egy harmadik és egyben a legfontosabb aspektus: a látható és hallható kommunikáción túli kommunikáció, ami a szülők sajátos kisugárzásán keresztül válik érezhetővé a gyermek számára. Ha hiteles az apa és az anya közti kommunikáció verbálisan és vizuálisan is a gyermek számára, akkor van esély, hogy beépüljenek a gyerekek viselkedésébe olyan panelek, aminek köszönhetően ő is motiválttá és képessé válik arra, hogy társas kapcsolatban és családban éljen és kommunikáljon.

Most ünnepeljük a házasság hetét. Ön szerint mi a hűséges, szeretetteli házasság titka?

Nincsenek receptjeim, sokszor a terápián előttem ülő pároknak sem, hiszen annyira egyéniek a problémák. Három válságkezelési zónát lehet elkülöníteni. Az első, amikor Ádám és Éva között nincsen feszültség vagy veszekedés, de azt érzik, a kapcsolatukból valami hiányzik. Ilyenkor hallatlanul fontos, hogy akár Ádám, akár Éva a hiányérzeteit őszintén vallja meg a társának. Ezzel a primer prevencióval megelőzhető a második prevenciós szakasz, amikor ez a hiányérzet már veszekedések és feszültségek formájában verbálisan jut kifejezésre Ádám és Éva között. Ekkor már komoly külső segítségre van szükségük.

S bármilyen rossz is kimondani, de nem minden házasság menthető meg:

ott a harmadik kríziszóna, amikor már annyi sérelmet gyűjtött Ádám Évával szemben vagy Éva Ádámmal szemben, olyannyira elmérgesedett a kapcsolatuk, hogy eljutnak oda, hogy nagy valószínűséggel csak a válás segíthet rajtuk. Olyan ez, mint az érszűkületes láb, amelyben már olyan mértékben pang a keringés, ami nagyon súlyos végtagfájdalmakkal jár. Ilyenkor csak a végtag amputálása segíthet. Bocsánatot kérek a morbid hasonlat miatt. Van tehát olyan helyzet, amikor már nem a házasságot kell megmenteni, hanem Ádámot vagy Évát kell kimenteni a süllyedő hajóról.

Egy interjúban említette, hogy az életben két dolgot kell megfejteni, az egyik a Szentírás, a másik az ember.

A Szentírás nem receptkönyv, hanem a létezés értelmezését adja krisztusi alapokon.

Ezek az üzenetek és tanítások alkalmazhatók a krízisben lévő ember számára. Ezért nagyon fontos a Szentírás üzenetének megértése és aktualizálása, ha az illető válságban lévő ember nyitott erre. Ugyanígy nagyon fontos a velem szemben ülő másik ember megértése.

Nyitókép: illusztráció, Földházi Árpád, Mandiner

 

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés