Egy esetleges eljárással kapcsolatban kérdésünkre megerősítette, hogy amennyiben elindul egy ilyen folyamat, az még akár megegyezéssel is zárulhat. Az Európai Uniónak nincs saját pénze, csak a tagállamok által befizetett összegek. Hiába hívják uniós pénznek ez a mi pénzünk és nekünk jár – szögezte le a miniszter, aki szerint ha nem akarja a Bizottság vagy más poltikai erő szétverni az Uniót, akkor ezt figyelembe kell venniük.
Gulyás a pedagógus-sztrájkkal kapcsolatban ismét elmondta: jogosnak tartják a pedagógus béremelési igényeit, ezért jelentették be a harminc százalékos béremelést. A március végére hirdetett újabb sztrájkfelhívást azonban Gulyás
politikai akciónak minősítette, ahogy szerinte jogellenes a tervezett polgári engedetlenség is.
A miniszter az orosz-ukrán konfliktus kapcsán egy kérdésre közölte: Orbán Viktor miniszterelnök már egy korábbi kormányülésen utasította a belügyi szerveket, hogy készítsenek pontos tervet egy esetleges menekülthullám kezelésére. Több forgatókönyvvel is számol a kormány, akár több tízezer emberről is tudunk gondoskodni – tette hozzá.
Arra, hogy Róna Péter alkalmasnak tartaná-e köztársasági elnöknek, kérdésünkre azt mondta: ha nincs is róla olyan eltérő véleménye mint Simor András volt jegybankelnöknek, úgy látja, a jelenlegi két jelöltből a másik az alkalmasabb.