Csongrádi Ferenc
a Videoton UEFA Kupa-döntős csapatának középpályása
„A szurkolók már hetek óta Szabics Imre távozását követelték, és nekik mindig igazuk van!”
A legnagyobb probléma nem csak nálunk, hanem a többi NB I-es klubnál is, hogy nincs állandóság. Már a két évvel ezelőtti csapatunkhoz képest is hatalmas változások történtek, óriási a jövés-menés. Ahol az átlagnál nagyobb az állandóság, nagyobb esély van a stabilabb teljesítményekre, a jobb eredményre. Nem szeretném kritizálni Szabics Imrééket, nem is látok a kulisszák mögé, így azt sem tudom eldönteni, hogy ezzel a játékosállománnyal ez a plafon, megfelelő helyen áll-e a csapat? Bár jelenleg csak egy ponttal vezet, de a Fradi kiemelkedik a mezőnyből, a Puskás Akadémia és a Kisvárda is nagyon egységesen futballozik, első lépésként az ő szintjüket kéne elérnünk. A szurkolók már hetek óta Szabics Imre távozását követelték, és mint tudjuk, a drukkereknek mindig igazuk van. Mivel én a jó focit szeretem, elsősorban a fineszességet, a jó megoldásokat hiányoltam a csapat játékából!