Rusvai: Nincs szükség további oltásokra és szigorításokra sem

2022. február 16. 7:50
A Covid „kiadta a mérgét” a virológus szerint.

Habár többen állítják, hogy a koronavírus-járvány a végéhez közeleg, a WHO kiemelte: nem szabad még fellélegezni, újabb mutánsok és járványhullámok jöhetnek, írja az atv.hu. Hozzátették: a kórházba kerültek számát tekintve elmondható, hogy november végén, december elején volt a csúcs, több mint 7 ezren voltak kórházban, most pedig 5200-an. Érdekesség, hogy egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban 3800 volt a kórházban kezelteknek a száma. Rusvai Miklós virológus az ATV Start című műsorában elmondta, hogy a következtetés nagyon egyszerű, tavaly egy járványhullám eltolódásról lehetett beszélni, a harmadik hullám csúcsa márciusban volt.

A napi friss fertőzöttek csúcsértékén körülbelül két hete lendültünk túl,

tehát most van a kórházban kezeltek száma a csúcsponton, ez is várhatóan csökkenni fog lassan.

A virológus bízik abban, hogy nálunk is feloldják a korlátozásokat, mint mindenhol máshol

Fontos, hogy a most kórházban fekvő covidosok nagy része nem a koronavírus-fertőzés miatt kerül be, hanem más panasz miatt, aztán pedig az egészségügyi intézményben derül ki, hogy pozitív az adott beteg – emelte ki. Rusvai Miklós szerint egyértelműen lecsengőben van a járvány, az elhunytak és a kórházba kerültek száma is – a várakozásoktól eltérően – jelentősen a negyedik és harmadik hullám számai alatt maradt. Arra a kérdésre, hogy szükség van-e további oltásokra és szigorításokra a jelen járványadatok mellett, azt felelte a szakértő, hogy nem. „Aki eddig beoltatta magát, jól tette, védekezik ezzel és akadályozza a járvány terjedését, de aki nem oltatta be magát eddig, az nyilván nem is akarta oltatni magát. Nem látom értelmét és nem látom olyan indokát most, hogy hirtelen meggondolná magát” – mondta. Az oltási igazolvány kapcsán elmondta, bízik benne, hogy májusban ismét kitolják az igazolványok érvényességének határidejét, utána pedig már nem lesz rá szükség. Rusvai úgy gondolja, hogy egy idő múlva már nálunk is feloldásra kerülnek a korlátozások, mint ahogy a többi országban is.

A WHO figyelmeztet a további hullámok és alvariánsok ellen, Rusvai Miklós szerint azonban nem szabd elfelejteni, hogy

mi most lábalunk ki a vírusból, a déli féltekén pedig most jön majd a tél, a járványhullám.

Tehát Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika, Dél-Amerika még biztosan el fog szenvedni járványhullámokat, azonban a szakértő szerint a WHO is már a járvány végét fogja jelezni jövőre. Az biztos, hogy ősszel újabb mutáns kerül majd be Európába a környező országokból, az viszont már csak náthává szelídülve.

„Ezzel az ötödik hullámmal tulajdonképpen nálunk a Covid kiadta a mérgét”

– jelentette ki. Védőintézkedések közül a maszkhasználatot fenntartaná Rusvai, főleg az őszi időszakban, persze önkéntes alapon. Ezt is azonban csak a többi vírus, nem kifejezetten a koronavírus miatt.

Kép forrása: ATV-videó

Összesen 206 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés