„Nem értem, tényleg nem értem. Az a politikus, aki képtelen a saját szavai felett uralkodni, hogy tudna egy országot vezetni?” – tette fel a költői kérdést Hont András műsorában Nagy Attila Tibor. A politikai elemző ezt annak kapcsán mondta, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a fonyódi fórumán tartott beszédében kifejtette, hogy az általa vezetett koalíció a kommunistákat és a fasisztákat is képviseli.
Putyin reggelire megenné
„Márki-Zay Péter ezzel egyértelműen bebizonyította, hogy alkalmatlan Magyarország vezetésére. Arra kérem a hallgatókat, gondoljanak csak bele, hogy egy ilyen politikus, hogy tudna tárgyalni Macron francia elnökkel, olaf Scholz német kancellárral, Putyint már meg sem merem említeni, mert ő reggelire meg tudná enni” – hangsúlyozta Nagy Attila Tibor, aki szerint ez már a sokadik olyan alkalom, hogy Márki-Zay össze-vissza beszél.