Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

Van mit átgondolni.

„Magyar Péter miniszterelnökként elszenvedte első igazi politikai vereségét és ezt saját magának köszönheti.
A kudarcot nem külső erők okozták, nem is a Fidesz–KDNP, amelynek tagjai az új parlament megalakulása óta először érezték magukat jól a hétfői napon, Magyar Péter ellenben nem volt igazán szónoki ereje teljében. Pedig simán el lehetett volna kerülni ezt a kalamajkát.

Kár volt úgy tenni szombat este, mintha valódi társadalmi egyeztetés indulna meg az új köztársasági elnök személyéről. Ha Magyar Péter már előre eldöntötte magában, hogy márpedig Polgár Judit lesz a következő köztársasági elnök, akkor nem kellett volna eljátszania szombat este a jóságos miniszterelnököt, aki – bár nem lenne erre köteles – várja a civil szervezetek és az állampolgárok véleményét a következő köztársasági elnök személyéről.
Megtehette volna azt, hogy – ha már előre beharangozta – megvárja a Tisza Párt hétfő délelőtti elnökségi és frakcióülését, és utána tesz bejelentést a néhány napos konzultációról vagy akár Polgár Judit jelöléséről, miután egyeztetett vele.
A kínos látszat az, hogy Magyar Péter úgy dobta be vasárnap este Polgár Judit nevét lehetséges jövendőbeli köztársasági elnöknek, hogy nem szerezte be az ő előzetes egyetértését a jelöléshez. Ez annyira amatőr hiba lenne, hogy még a korábban semmiféle kormányzati tisztséget be nem töltő Magyar Pétertől is meglepő – igazán emlékezhetett volna az akkori kormányzó MSZP tekintélyét súlyosan romboló 2009-es híres-hírhedt miniszterelnöki castingra, amely során az egyes nyilvánosságban felröppent miniszterelnök-jelöltek egymás után utasították vissza a felkérést vagy menet közben kiderült, nincs kellő politikai támogatottságuk.
Ha meg Polgár Judit valójában nagyon is szeretett volna köztársasági elnök lenni, akkor ezt a folyamatot Magyar Péter rosszul készítette elő, és ennyiben a helyzet hasonlít a 2009-es castingra. Pedig most jóval barátságosabb a közeg, mint akkor volt, hiszen tizenhét évvel ezelőtt a kormánynak a koalíció felbomlása után formálisan már nem is volt parlamenti többsége, a nagyobbik kormánypártnak, az MSZP-nek pedig esetről esetre kellett megszereznie az egykori kisebb koalíciós partner, az SZDSZ támogatását a fontosabb jogszabályok elfogadásához.
Ilyen problémáról ma szó nincsen: a Tisza Pártnak semmiféle koalíciós partnerrel nem kell vesződnie, olyannyira nem, hogy egyedül még az alkotmányozó többsége is megvan (az Alaptörvény tizenhetedik módosítása át is ment a parlamenten nemrég, emiatt szűnt meg Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatása is).
Érthetetlen, hogy Magyar Péter miért nem bírt várni szombat estéhez képest néhány napot, és miért kellett már másnap bejelenteni Polgár Judit felkérését az államfői tisztségre, amikor még csak egy napja tartott a közéleti diskurzus Sulyok Tamás lehetséges utódjáról. Kapkodásra semmi ok nem volt, az Alaptörvény értelmében harminc napon belül kell az Országgyűlésnek új köztársasági elnököt választani.
Csakhogy Magyar Péter szenvedélyes, impulzív ember, a higgadt, hideg fejjel való mérlegelés nem igazán az ő kenyere.
Igaz, eddig ez bejött neki. Saját bevallása szerint bő két évvel ezelőtt az első országjárás ötlete hirtelen jutott eszébe, nem kérdezte meg előzetesen a párt elnökségét, egyszerűen csak bejelentette, hogy vidéken tart gyűléseken. Nem kétséges, hogy ez a hirtelen ötlet bejött Magyar Péternek, pártja április 12-i elsöprő győzelméhez a folyamatos országjárások is hozzájárultak.
Amikor a Tisza Párt 2024 tavaszán még mindössze néhány munkatárssal működött – Magyar Péter megfogalmazásával élve garázscégként –, a hirtelen rögtönzések még nem bizonyultak politikailag károsnak és nem rontották a párt választási esélyeit. Ám most bebizonyosodott a nagy igazság: más egy kis zöldmezős pártot vezetni, más – de mennyire más! – egy kilenc és félmilliós lakossággal rendelkező, uniós tagállamot.
Magyarország miniszterelnöke immáron az akkorihoz képest sokszoros felelősséggel tartozik, és innentől kezdve az elvárások is mások vele szemben. Neki kormányfőként teljesítenie kell és a szavainak immáron pusztán amiatt is nagyobb súlya van, hogy ő a legfontosabb állami vezető.
Szép dolog a nyilvános elnézéskérés, de ha ez rendszeressé válik, az csorbíthatja a miniszterelnöki tekintélyét – például a Tisza képviselői szemében, akik még vasárnap abban a hiszemben lehettek, hogy Polgár Judit jelölését kell megszavazniuk.
De milyen vezető az, aki kétharmados többség birtokában visszakozni kényszerült egy ilyen fontos ügyben? És vajon mit gondol a jelölési politikai viharba belekerült Polgár Judit ezek után Magyar Péterről?
Van mit átgondolni. Egy biztos: a hirtelen, impulzív, nem kellően átgondolt döntések időszaka immáron lejárt. Ezt még meg kell tanulnia Magyar Péternek. Ha erre nem lesz hajlandó, ha nem lesz erre képes, akkor még számos további kellemetlen huszonnégy órát kell miniszterelnökként átélnie, úgy, hogy a stressztűrő képessége – látjuk az egyes parlamenti jelentekben – egyelőre nem tűnik kiemelkedően jónak.”
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert
