Tessék dönteni, az önök felelőssége! – Orbán válaszolt Zelenszkijnek
A miniszterelnök X-oldalán jelezte: nem ülnek fel a provokációnak és egyértelművé tette a helyzetet.
Márki-Zay azt mondta: ő csak felhívta a politikai elemzőt, hogy „menjünk el egy közös műsorba”, de ez szerinte nem vita.
Kecskeméten utcafórumozott Márki-Zay Péter, ahová elkísérte a Mediaworks Hírcentrum is.
Kérdésükre a baloldal miniszterelnök-jelöltje megerősítette korábbi álláspontját, miszerint katolikusként nem, de államférfiként támogatja a melegek házasságát. Márki-Zay azt is megerősítette, hogy kap külföldről pénzeket a kampányához. Az elszámolásban benne is van. „Magyar állampolgárok bárhonnan a világról utalnak, nagyon szépen köszönöm nekik” – finomította később Márki-Zay.
A miniszterelnök-jelölt azonban letagadta, hogy vitára hívta volna az elemzőt, annak ellenére, hogy erre nyilvánvaló bizonyítékok vannak. Erről annyit mondott: valóban felhívta Deák Dánielt, és felajánlotta neki, hogy „nézzük meg a hazugságait együtt”, egy közös műsor keretében. „Felhívtam, hogy menjünk el egy közös műsorba” – erősítette meg Márki-zay. Szerinte ez nem minősül vitára való kihívásnak. „Hazudik. Ugyanúgy hazudik, mint Orbán Viktor” – mondta Deákról Márki-Zay.
Ez az érvelés minket kísértetiesen emlékeztet arra, ahogyan Márki-Zay elhárítja azokat a vádakat, miszerint eltörölné a rezsicsökkentést, fizetőssé tenné az egészségügyet, bezárna vidéki egészségügyi intézményeket, vagy Indiába küldte volna szemműtétre a magyarokat. Ön hogy látja? Írja meg kommentben!