Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Az üzletember elsősorban Kínával foglalkozott, és kedvezően ítéli meg az általa kívánatosnak tartott nyílt társadalmak esélyeit az autoriter egypártrendszerekkel szemben.

Az amerikai magyar milliárdos, Soros György a „háború, forradalom és béke” kérdéseivel foglalkozó konzervatív Hoover Intézet panelbeszélgetésének volt a fő előadója, erről a Mandiner is írt. A kaliforniai Stanford Egyetemen meghirdetett rendezvény címe „Nehéz választások a világ demokráciái előtt” volt.
Az üzletember elsősorban Kínával foglalkozott, és kedvezően ítéli meg az általa kívánatosnak tartott nyílt társadalmak esélyeit az autoriter egypártrendszerekkel szemben. Röviden kitért a magyar választásokra is, elmondta, látja annak esélyét, hogy Orbán Viktor veszíthet a választáson.

Akit érdekel, most az egész előadást meghallgathatja.