A következő téma az oktatás volt. Márki-Zay elmondta, már a rendszerváltás környékén történtek hibák ezen a területen, de kormányváltás esetén azonnal egy önálló minisztériumot hoznának létre, emelnék a béreket, és szabad tankönyvválasztást vezetnének be. A kampány jelenlegi helyzetéről szólva elmondta:
a pártok egyre jobban dolgoznak együtt, de a tél nem könnyítette meg a dolgukat.
Leszögezte: a három roma képviselőből a közös listán nem enged, mert szerinte enélkül nem lehet kormányt váltani. Hozzátette: „hogy hihetnének egy jövőbeni hatpárti koalíciós kormánynak az ellenzéki szavazók, ha egy kampányban tett ígéretet sem képesek betartani?”
Ezután Márki-Zay elmesélte egy élményét: egy zalaegerszegi fórumon odament hozzá egy DK-s néni, és azt mondta neki, hogy „még nem szeretem magát, de meg fogom szeretni”. Márki-Zay elmondta, ő is dolgozik azon, hogy megszeresse az ellenzéki pártok szavazóit, majd hozzátette: jó az irány, a saját felméréseik szerint a DK-s szavazók 95 százaléka már a közös listára szavazna, de reménykedik, hogy a másik 5 százalék is meggondolja magát.
Ez azért is érdekes, mert minden kutatás azt mutatja, hogy a Gyurcsány-párt szavazói a legelkötelezettebb Orbán-ellenes szavazók.