Fidelitas: Hajnal Miklós lépjen vissza a képviselőjelöltségtől!

2022. január 25. 14:08
A Fidelitas arra szólította fel a momentumos Hajnal Miklóst, hogy lépjen vissza a képviselőjelöltségtől, amiért korábban közgazdászként hivatkozott magára.

Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: Hajnal Miklós, a 12. kerület momentumos képviselőjelöltje többször közgazdászként hivatkozott saját magára, azonban később be kellett ismernie, hogy nincsen diplomája, hiszen tanulmányait félbeszakította. Úgy értékelt: ha a Momentum – amely magát az új politikai generációként hirdeti – ezt követően nem lépteti vissza és nem zárja ki Hajnal Miklóst, akkor ez újabb bizonyíték arra, hogy a baloldal nem újult meg, a Momentum pedig ugyanazt követi, mint „baloldali társai”.

A Fidelitas elnöke arra szólította fel Hajnal Miklóst, hogy vállalja a tetteiért a következményeket, hiszen ha hazudott, akkor nem kérheti a választásokon az emberek bizalmát.

Illés Boglárka felhívta a figyelmet arra: a napokban Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselőről is kiderült, hogy hazudott a diplomájával kapcsolatban, ezért őt az MSZP a napokban kizárta soraiból.

Gyurcsány is, Karácsony is, Hajnal Miklós is

Megjegyezte: a baloldali politikusoknál mindennapos, hogy „hazudnak reggel éjjel meg este”, hiszen korábban Karácsony Gergely főpolgármester nyelvvizsga hiányában is betölthetett adjuktusi tisztséget, míg Gyurcsány Ferenc szakdolgozatát a „mai napig nem találják”.

A Fidelitas elnöke és a szervezet aktivistái a budapesti Széll Kálmán téren tartott sajtótájékoztató végén több, „KÖZ GÁZ – Hajnal Miklós is közgazdásznak hazudta magát” feliratú, Hajnal Miklóst, Bangóné Borbély Ildikót, Gyurcsány Ferencet és Karácsony Gergelyt ábrázoló táblát is elhelyeztek a villanyoszlopokon.

(MTI)

***

Nyitókép: YouTube / Kibeszélő

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés