Hoppá: van, amiben pártszimpátiától függetlenül is egyetért az „internet népe”

A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.

Persze lehet azt gondolni, hogy a Ligetben évekig táborozó aktivisták túlmozgásos zöldek.
„Persze lehet azt gondolni, hogy a beruházás ellen tiltakozók, a Ligetben évekig táborozó aktivisták irracionális, túlmozgásos zöldek.
Csakhogy irracionálisnak, túlmozgásosnak és zöldnek szabad lenni, és demonstrálni is állampolgári jog. De a közvéleményt megvezetni, átláthatatlan költségvetésekkel trükközni, majd embereket megverni a törvények szerint tilos.
Nem mondom, hogy bárki is bojkottálja az épületet. A legtöbb zenész nincs is olyan helyzetben, hogy visszautasítson fellépéseket, csak mert a koncerthelyszín a demokrácia, és néhány ember konkrét sárba tiprása közepette jött létre.
De elfelejteni sem szabad, hogy az épület lebegő könnyedsége valójában a kidagadó erekkel üvöltő, felelősségre vonástól nem tartó focihuligánok emlékműve.”
Nyitókép: Földes András Facebook-oldala