A jó kísértése

2022. január 19. 11:43

Prieger Zsolt
Ahol kevesebb a civilizációs betegség, több a szolidaritás, és minden valósabb: Bakonybél.

Ropog a hó a lábam alatt: a bakonyi hónak összetéveszthetetlen a ropogása. Belső ritmusa, zamata van. Főleg Bakonybélben, a Bakony legbelsejében. Épp vége a hajnali zsolozsmának. A hóban vöröslő kányabangiták, kőrisek és juharok között sétálok körbe-körbe a testvérek által gondozott arborétumban.

A déli templomi alkalom után a jeges úton – elballagva Cseh Tamás háza mellett – egészen a Szent-kútig megyek, ahol a hagyomány szerint a már befutott országalakító Szent Gellért, besokallva a politikától, barlangi remeteségbe vonult pár évre. Aztán a fenyőillatú időnkívüliségből királyi szóra visszatért a történelembe, a történet végét pedig ismerjük.

Párizs lenne a Bakony? Nekem inkább Bakony az egyház”

Cenzúrával, tiltással, eltörléssel megküzdve, de mintegy ezer éve teszik a dolgukat itt a bencések. Ha van az egyháznak megdicsőülése, akkor az itt van előttünk, és nem ám allegorikusan, mint egy barokk festményen, hanem élőben, tapintható módon. Kicsiben a nagy, cseppben a tenger. János testvér nemcsak finoman főz, hanem jól ír: a napokban jelent meg új könyve, amely egy kiégett középiskolai tanár életét dolgozza fel, Bakonybélben nem mennek a szomszédba egy kis empátiáért. Izsák nemcsak a monostor perjele, irányítója, tanár és a zsolozsmák karnagya­-zenésze, de a sivatagi atyák legjobb hazai interpretálója. Anzelm műhelyéből valóságos szakrális csodák kerülnek ki, iparművészet és spiritualizmus kevercsei fémből: keresztek egy archaikus, mégis utópisztikus univerzumból.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés