„Szánalmas, hogy Magyarország 30 évvel a rendszerváltás után oda tér vissza, ahonnan elindult, a hatósági árszabályozáshoz” – jelentette ki Márki-Zay Péter szokásos vasárnapi esti élő bejelentkezésén. Az intézkedést – tőle megszokott módon – „ostobának” és „felelőtlenségnek” is nevezte. Erről ide kattintva olvashat.
Márki-Zay szerint a rezsicsökkentés népbutítás, a üzemanyagárakhoz pedig alkalmazkodni kell
A baloldal miniszterelnök-jelöltje nem először kritizálta az árszabályozást, korábban a rezsicsökkentést és a benzinárak maximalizálását is támadta. A baloldal miniszterelnök-jelöltje a rezsicsökkentésről szólva egy gárdonyi fórumon elmondta, szerinte a rezsicsökkentés népbutítás. Mint fogalmazott, szerinte „mindent lehet jól csinálni, okosan csinálni, meg lehet ostoba módon csinálni, lehet néphülyíteni”. Erről ide kattintva olvashat bővebben.
Márki-Zay Péter egy másik alkalommal az üzemanyagárak kapcsán kijelentette, hogy szerinte az árszabályozás helyett alkalmazkodni kell az árakhoz. Mint fogalmazott:
én mindenképpen azt gondolom, hogy a világpiaci árakat nem lehet megállítani a határon, tehát én általában nem ennek vagyok híve. Én annak vagyok a híve, hogy ha a gazdaság tud alkalmazkodni ezekhez az árakhoz”.