Nem fogjátok ezt megúszni, NER-huszárok!

2022. január 16. 12:50

Ujhelyi István
Facebook
Nagy kár, hogy Gulyástól ismét csak pökhendiségre és maszatolásra futotta a legutóbbi Kormányinfón.

„Vasárnapi nyílt levél

Nem fogjátok ezt megúszni, NER-huszárok!

 Nagy kár, hogy Gulyás Gergelytől ismét csak szokatlan pökhendiségre és sunyi maszatolásra futotta a legutóbbi Kormányinfón, pedig a minisztert – személyes ismeretségünk okán is – azon kevesek között tartom alapvetően számon, akik a Fideszben legalább igyekeznek korrekt viszonyt ápolni és normális válaszokat adni. Még ha nem is mindig sikerül. Az elmúlt időszakban azonban Gulyás is mintha beletokosodott volna ebbe a NER-féle kivagyiságba: a kormánypárti sajtó által felolvasott ellenzékgyalázásra kötelezően felmondandó panelek mellett a miniszteri válaszok csak elenyésző nyomokban tartalmaztak valódi tájékoztatást, kioktatást és maszatolást már annál többet.

 Több mint egy hónappal ezelőtt, az egyik decemberi Kormányinfón például Gulyás az egyik akkori sajtótájékoztatómra való hivatkozással feltett újságírói kérdésre azt mondta: nem tudja, hogy a magyar kormány delegáltja mikor és hányszor kérte az uniós szakbizottsági ülésen a keleti vakcinával oltott magyarok ügyének rendezését, de meglepné, ha nem tette volna meg ezt számtalan alkalommal, ezért utánanéz. Nos, a Miniszterelnökségen nagy lehet a munkateher így kormányváltás előtt, mert azóta sem sikerült megválaszolni ezt az egyszerű kérdést, hiába kérdeztem rá azóta újra, többször is; még egy nyegle viszontválaszra sem futotta a kabinettől egy hónap alatt. Értem én, hogy a kínos és politikai, erkölcsi, sőt akár büntetőjogi következményekkel járó kérdésekben megpróbálnak inkább sunyin kivárni, hátha elfelejtődik a történet; ez a magatartás azonban nem elég, hogy aljas, de még végtelenül gyáva is. Pedig a kuruc Fidesz-kormány állítólag nem fél senkitől és semmitől – ezek szerint csak a kellemetlen kérdésektől és az elszámoltatástól.”

Nyitókép: Ujhelyi István Facebook-oldala

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 113 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A padlásokra mikor söpritek vissza a terményeket?

Újhülye nem pökhendi, hanem köphendi.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés