.
NEM.
Pénteken délután háromkor a város szívében, az Almássy téren maximum 100-120 érdeklődő gyűlt össze, hogy meghallgassa, mit is kínál a kerület számára a – saját állítása szerint – Orbán ellenében egyesült többség miniszterelnök-jelöltje.
A közönség – ha nem számítjuk a Lukácsi Katalin-jellegű, teljesen felesleges szatellittartozékokat – nagyjából egyharmada szokás szerint újságíró, egyharmada unatkozó, környékbeli nyugdíjas és egyharmada a péntek délutáni kicsöngetés után hazafelé szivárgó, kíváncsi gimnazista volt. Nem igazán lehet tehát azt mondani, hogy Márki-Zay érkezése valódi figyelmet ébresztett volna egy amúgy gyurcsányista vezetésű kerületben.
A mindenkori kampányok aprómunkája a plakátokon is szereplő, közismert jelölteknek, hogy minél több helyen, minél több emberrel találkozva kínáljanak személyes élményt, általában a valós teljesítményt ígéretekkel pótolva. Lehet ezt jól csinálni. Tavaly ősszel például a Bikás parkban Gyurcsány Ferenc roadshow-ján első kézből kaptunk leckét arról, hogyan kell feledtetnie egy bukott miniszterelnöknek a gyalázatos kormányfői teljesítményét karizmatikus, mézesmázos prédikációval.