„Surányi György az elmúlt hónapokban úton-útfélen »komoly« szakértői szerepben nyilatkozik az inflációról, az aranytartalékról, Magyarország államadósságszintjéről, a magyar gazdaság teljesítményéről, teszi mindezt úgy, hogy tevékenységéhez olyan kiváló »eredmények« kötődnek, mint a majdnem harminc százalék (!) körüli infláció vagy a magyar gazdaságtörténelem legnagyobb megszorítása, a Bokros–Surányi-csomag.
Surányi György szerint a jegybanknak már 2020-ban is szigorítania kellett volna, miközben mindenki az enyhítés fegyverével küzdött a pandémia következtében leállt gazdasági szegmensek hatásai, majd az újraindítás nehézségei ellen. Surányi György szerint egy jelentős szintű nemzeti aranytartalék tartása pedig egyenesen hazárdjáték. Jelen írásomban ez utóbbi témát járom körül, s miképpen a végén, már az elején is szögezzük le, hogy nincs olyan adat, nem létezik olyan közgazdasági elmélet, amelyek alátámasztanák ezen állítását.