Miért nem zavartuk el eddig Orbánékat?

„Vagy, ha nem bukik meg magától, akkor a nép zavarja el, persze csak békésen. Úgy is fogalmazhatnék: ez egy normális, a demokrácia főbb elveit betartó országban bizonyosan bekövetkezett volna. Először nagy eséllyel akkor, amikor a kétharmados erőfölényüket kihasználva, a társadalom véleményét mellőzve, a parlamenti pártokat teljes egészében kihagyva egy új alkotmányt fogadtak el, alaptörvénynek nevezve az amúgy – jó indulattal is – csak tákolmánynak nevezhető jogi »alkotást«. Azt már sorolni sem tudom, hogy az azóta eltelt időben hányszor lehetett, kellett volna elzavarni ezt a társaságot, amely a tizenkét esztendeje alatt egy önálló, saját világot épített fel. Ez a világ mindent átalakított, nem hegyeket, de intézményeket mozdított el, kinevezett egy sor Mohamedet, akihez elvitte a hegyeket. Értsd: semmit nem bízott a véletlenre, pénzt, paripát, fegyvert biztosított önmagának, milliárdossá tette a hozzá hű embereket, a hozzá hű emberek pedig pontosan tudták, mi a dolguk. Csak éppen mi nem tudhattuk, mi a dolguk, például a sok-sok pénzzel, de ezt hagyjuk is, mert olyan útra tévedünk, ahol szintén velük találjuk szemben magunkat.

Tehetetlenül és tétlenül néztük végig ez a tizenkét évnyi hadjáratot, nem tudtunk semmilyen védvonalat felépíteni vele szemben, ráadásul készséges utat is biztosítottunk számukra, elsősorban azzal, hogy csak néztünk, hallgattunk, vagy – legjobb esetben is – csak morogtunk. Ennek az országnak lett egy olyan vezére, amilyet már megfogadott önmagának: soha nem fog a csúcs közelébe sem engedni, és aztán mégis, engedelmesen meghajoltunk előtte, és a magunk módján még fel is segítettük a trónra. Ez a magunk módján azt jelenti, hogy hiába láttuk a törekvéseit, azt, hogy végletesen a mi megosztásunkra törekszik, ezáltal elérve, hogy még véletlenül se érje baleset, készségesen meghajoltunk előtte: itt vagyunk, tedd ezt velünk. És tette.”

Nyitókép: YouTube