Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne három oltással beteg intenzíven.
„Lehet, hogy van egy-egy, na, de mennyi nincs? Egy bent, 3 millió kint” – hangsúlyozza.
Január első napjaiban látott napvilágot, hogy „támad a flurona”, Szlávik rámutat, hogy a koronavírusnak és az influenzának semmi köze egymáshoz, a két kórokozó nem is tud egymással keveredni. A flurona nem egy új koronavírusmutáció, pusztán azt jelenti, hogy a két betegség teljesen véletlenül egyszerre van jelen egy emberben. „Míg a koronavírus elsősorban emberben fordul elő, állatban ritkán, addig az influenzavírus madárban, sertés is megjelenhet” – teszi hozzá. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a lehetséges influenzajárvány mennyiben súlyosbíthatja a koronavírus okozta tüneteket, Szlávik szerint az, hogy Brazíliában találtak olyan beteget, akinél a covid és az influenza egyszerre volt diagnosztizálható, és nagyon súlyos volt a két kór lefolyása az illetőnél, nem jelenti azt, hogy ez más betegeknél is így lesz. Mindenesetre tény, az influenza idén már felütötte a fejét hazánkban, az, hogy ennyire korán – általában január végére, februárra jellemző – az infektológus szerint „elszomorító”.