Vagy, a november 7-i heti bejelentkezésében úgy fogalmazott: »van megoldás és nem az, hogy befagyasztjuk az árakat«, valamint, hogy »a mi rezsicsökkentésünk egészen máshogy fog kinézni«.
Illetve szinte minden kapcsolódó megszólalásában elmondja, hogy átverésnek tartja azt, hogy amikor alacsonyabbak voltak a piaci árak a hatóságilag rögzítetteknél, többet kellett fizetni, most pedig, hogy magasabbak, kevesebbet kell. Teljesen világos, hogy Márki-Zay a jelenlegi, alacsony szinten rögzített, hatósági árak helyett piaci árszabást vezetne be és az áremelkedést üdvözlendőnek tartaná, mert az rákényszerítené az embereket, hogy csökkentsék fogyasztásukat.
Ez pedig szükségképpen a jelenlegi rezsicsökkentési program eltörlését jelentené.
De akkor miért kezdte el Márki-Zay azt sulykolni, hogy nem törölné el a rezsicsökkentést?
Az egyetlen észszerű magyarázat, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje felismerte, hogy a rezsicsökkentési program népszerű, így annak támadásával választókat veszíthet. Erre azonban nem úgy reagált, hogy elengedte programját, hanem, hogy elkezdte azt új, még nagyobb rezsicsökkentésként kommunikálni.