Tízmilliókkal a háta mögött ül most ott milliós fizetésért Magyar Péter, amit korábban kifizetőhelynek titulált

Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.

„Hatalmi vágyától vezérelve már a tüzet a vízzel is házasítaná” – értékelte Márki-Zay eddigi teljesítményét a volt főpolgármester.
Interjút adott a Magyar Nemzetnek Tarlós István, amelyben értékeli az ellenzéki választási kampány jelenlegi helyzetét. „Külső szemlélő számára az ellenzéki csapat kormányzóképességet nemigen mutat – hacsak Márki-Zay Péter vagy Jakab Péter dühkitöréseit nem tekintjük annak –, s inkább úgy tűnik, mintha csak egzaltált hatalomvágy motiválná őket” – fogalmaz a volt főpolgármester. Hozzátette, az ellenzéki oldalon szerinte nem igen látni egységes programot, vagy egységes identitást, „ideológiát pedig még annyira sem mutatnak, miközben a módszereik és a kommunikációjuk egészen drasztikussá vált”.
Az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltjének politikai teljesítményéről megjegyzi, „a nem is rég külföldről hazatelepült Márki-Zay, mégiscsak egy kis város polgármestereként, csekély politikai tapasztalat birtokában igyekszik mindjárt a miniszterelnöki székbe.”
Arra is felhívja a figyelmet, „Márki-Zay mindjárt azzal kezdi, hogy akár feles parlamenti többséggel felrúgná az alkotmányt, s előre bejelenti, hogy nem fogadná el az eredményt, ha netán nem ő nyerne.
Gyanúsan túlhangsúlyozott és egyre kevésbé hihető kereszténységével, jobboldaliságával csábítgatja a konzervatív szavazókat, miközben a bejelentett tervei nem kis része szemben áll a keresztény tanítással”.
Tarlós István azt is aláhúzta: Márki-Zay jobboldali politikusként fogott össze Gyurcsány Ferenccel és a Momentummal. „Az ellenzék kormányfőjelöltje merőben különböző értékrendek egyidejű érvényesítésével hiteget, ami persze nonszensz, különösen, hogy nincs is saját pártja” – fogalmazott Tarlós. Az ellenzéki összefogás a volt főpolgármester szerint „hatalomzabrálási humbug”, ahogy már az előválasztás is az volt.
Nyitókép: Földházi Árpád