a baloldali kampánymenedzsment mégis mindent elkövetett a „hírérték” növelése érdekében.
A DK-s hátterű lap és portál Újpest történetének legnagyobb ingatlanbotrányáról cikkezett. A Momentum (Fekete-Győr András volt pártelnök személyében) még büntetőfeljelentést is tett, hogy erősítse a valótlan állítást, amelyet a választás előtt egy nappal a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűncselekmény hiánya miatt visszautasított. Egy hónappal a választásokat megelőzően Déri Varjuval egyetemben a Tavasz utca 4. szám alatt található területen tartott lakossági fórumot. Megígérték többek között, hogy jogi eszközökkel fogják visszaszerezni az inkriminált telket, hogy a volt művelődési központ helyén mélygarázst és parkot létesítenek. Mindebből nem lett semmi. Déri egyébként a napokban épp arról értekezett, hogy az új tulajdonos a telken murvás parkolót fog átmenetileg létesíteni.
Gyurcsányista finanszírozás
A DK alelnöke tehát nem csak személyes jelenlétével, pénzügyileg is segítette az újpesti baloldal kampánytevékenységét. Varju László a médiamegjelenésekre, illetve a közösségi oldalak aktivitására szintén nagy hangsúlyt fektetett. Az Újpesti Hírmondót kiadó EUR-INT éves adózott üzemi tevékenység-eredménye például az önkormányzati választást megelőző két évben pozitív mérleggel, ám 2019-ben 3,1 millió forintos mínusszal, 2020-ban pedig 1,2 milliós mínusszal zárt 9 és 6 milliós nettó árbevétel mellett.
Kérdéses, miként fér össze az EUR-INT nonprofit gazdasági tevékenysége a pártok kampánytevékenységének támogatásával. Ezek nyomán kérdéseket tettünk fel Varju Lászlónak, de megkeresésünkre idáig nem reagált.