A Szilágyi Liliána-ügyön túl – a végtelenül kártékony WMN-jelenség

2022. január 3. 21:58

Ódor János László
Kontra
Ez egy profin felépített, színpadias eszközökkel, túlzó mimikával és szólamokkal bemutatott, néphülyítő performansz.

„Nem tudjuk, mi történt. Ha csak a tizede, huszada igaz annak, amit Liliána az apjáról elmond, már az is nagyon gáz. Más kérdés, hogy véleményünk szerint – bármilyen fontos is lehet a hasonlóan bántalmazott, megfélemlített embereknek az inspiráció – nem biztos, hogy az ilyen családi ügyek az ország nyilvánosságára tartoznak. Lilána persze a videóban megmagyarázza, hogy szerinte meg igen, és miért.

Liliána sajnos jó eséllyel igazat mond: apja, Szilágyi Zoltán válaszlevelével – amelyben erőszakosan tagad, megtagad és támad – csak súlyosbítja a helyzetet. De azért az ítéletet inkább nem mi mondanánk ki, várunk. Persze az internet népe már 100 százalékra tudja, hogy mi történt, levonta a végkövetkeztetést: csak egy igazság létezik. Liliána húgának, Gerdának ellentmondó nyilatkozatát pedig ugyanezzel a következetességgel simán lesöprik az asztalról: csak tizennyolc éves, mit tudhatja, ő is félelemben él stb.

Úgyhogy ezt vegyük is külön, és akkor ítéljünk el mindenkit, amikor eljön annak az ideje. D. Tóth Kriszta, a WMN.hu alapító-főszerkesztője mindenesetre a személyes érintettség miatt is felkarolta a történetet, ami érthetően hatalmasat robbant, utórezgéseit most is érezzük.Amivel ma leginkább foglalkozni szeretnénk, az a Liliána-ügy oldalhullámain felbukkanó WMN.hu-jelenség: az a nőket sikeresen célzó és megtaláló, feminista, individualista, félezoterikus bullshitgenerátor, ami itt eszkalálódott, esszenciális állapotában figyelhető meg, felkapaszkodva arra a támadáshullámra, amit a magyar versenysportnak, azon belül a legsikeresebb, legendás úszásnak már sokadszorra el kellett viselnie.

Könnyek, DTK elkámpicsorodott arca, megint könnyek, ölelés; hatásvadász, áltudományos kifejezések, megelőlegezett ítélet. Liliána bántalmazott-sminkes műtermi fotói, messiáskomplexus, küldetéstudat. Mesterkélt fellépés, profin adagolt információ. Egyfajta valóságshow egyéni tragédiákra és dehogyis a bosszúvágyra építve. Ez egy profin felépített, színpadias eszközökkel, túlzó mimikával és szólamokkal bemutatott, néphülyítő performansz.”

Kép: Elviszlek magammal / YouTube

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 211 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem lehet tudni, családon belül mi történt. Két állítás áll egymással szemben.
Ez pont olyan, bizonyíthatóan, mint a házasságon belüli erőszak. Az dönt, hogy ki és kinek hisz, ki tudja jobban előadni a saját verzióját.

Szerintem - bárki követi is el - az erőszak, mások megbecstelenítése bűncselekmény.
Így ez az eset is ebbe a kategóriába sorolandó. Ezeket az eseteket pedig az ügyészségnek hivatalból kellene vizsgálnia és az elkövetőket a törvényben foglaltak szerint megbüntetni. Ehhez van rendelve a bűnüldözési szervek, a bíróság.
Nem értem, hogy a rendőrség miért nem indít vizsgálatot, miért hagyják a témát tovább terebélyesedni.
Szerintem nekünk nem ítélkezni kellene - ehhez jogunk sincs - hanem követelni a vizsgálat lefolytatását.

Mint amikor Bangónéék lefeküdtek a TV-székházban, mondván hogy "k..va erős kép lesz". De nem az, hanem kontraproduktív.

Sajnos hatékony.
Tehát lehet profinak nevezni.

Amugy szerintem a cikk legütősebb része az az idézetgyűjtemény... amint egymás alatt sorjáznak ezek a BULLSHITEK... két-három évtizede még normális ember (nő) nem igy beszélt, mára viszont...

Egy másik alapfeltétel, hogy a tanúvallomás az bizonyíték. Liliána nem csak vádol, hanem tanúsítja is, hogy ez és ez történt vele.

Persze a testvére is tanúskodott ellentétesen, innentől szakértők dolga kibogozni, hogy melyik bizonyíték dönthető meg. Én nem vagyok szakértő.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés