Ez a rezsim a Horthy-korszakból veszi az ötleteket

2022. január 1. 15:18

Juszt László
Facebook
Ezért is van a helye ugyanott... – a múltban. Ez ennek az évnek a feladata!

„Ez a rezsim nem csinál titkot abból, hogy fél szemmel folyamatosan a Horthy korszakra tekint vissza. Onnan veszi az ötleteket. Ezért is érdemes odafigyelni, hogy mit hoz az új év!

Az ünnepek alatt nekivágtam Ungváry Krisztián történész Horthy kötetének. Az első döbbenetes újdonság volt számomra Horthy szerepe a Népszava két újságírójának megölésében. Beniczky Ödön belügyminiszter volt 1919-20 között. 1925-re legitimistaként került bíróság elé. A vele készült interjút idézi Ungváry: “1920 február elején a Gellért szállóban összegyűlt különítményesek és Horthy előtt felolvastak egy, a Népszavában megjelent cikket, amely a különítményesek kegyetlenkedéseiről szólt. Az írás általános megbotránkozást keltett. Többen a vezérkar tagjai közül megjegyezték, hogy a gaz Somogyi Bélát a Dunába kell tenni. Horthy Miklós fővezér úr azután e kijelentéssel bontott asztalt: Nem beszélni kell itt, hanem cselekedni!” Ez a bírósági tudósítás megjelent AZ ÚJSÁG 1925. május 31.-ei számában. Ezt követően a volt belügyminisztert “hivatali titkok elárulásáért 20 hónap börtönre ítélték. Kiszabadulása után öngyilkos (?) lett. Egyébként - teszi hozzá Ungváry - Prónay Pál saját naplójában Beniczky vallomásával megegyezően írta le az ügyet. (Prónay Pál: A határban a halál kaszál)

Ez az a kor, amire a mai hatalom cinkosan kacsingat vissza… és ezért is van a helye ugyanott... - a múltban. Ez ennek az évnek a feladata!”

Borítókép: Fortepan, Lissák Tivadar

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 125 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az ötvenes évek elején a Szabad Nép egyik cikkében gyalázta azokat a szerintük 'jobboldali szocdem' munkásokat, akik nem átallottak harmincas évekből megmaradt fizetési cetlik és árcédulák mutogatásával összehasonlítani a húsz évvel előbbi helyzetet az akkorival.

Mert a számok azt mutatják, hogy jó ok van rá:
A hazai egy főre jutó GDP az osztrák „sógor” százalékában:
1870-ben 58,6%
1910-ben 60,8%
1938-ban 74,6% (Horthy rendszer utolsó békeéve)
1990-ben 38,2%
2010-ben 34,7%
(Hazafi Zsolt, Hetek, 2013. július 20.)
A kapitalista, horthysta idők határozott felzárkózási trendje után a kommunisták alatt határozott leszakadás.

Ennyi?
Az MSZP (DK) az MSZMP kongresszusán alakult meg melynek 840,000 tagja volt. Mit akarsz itt hússzal?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés