Több ezren tüntettek Brüsszelben a kulturális élet leállítása miatt

2021. december 27. 12:04

Az új járványügyi intézkedések értelmében az éttermek és bárok továbbra is nyitva lehetnek, a kulturális létesítményeknek viszont be kell zárniuk.

2021. december 27. 12:04
null

A kormány az omikron variáns terjedése miatt döntött úgy, hogy a kulturális létesítményeket bezárják, noha az utóbbi hetekben javult a járványhelyzet Belgiumban – számolt be cikkében az Euronews.

„A kultúra örömöt és reményt ad nekem. És most, ebben a nehéz időszakban még ezt is elveszik. Nagyon szomorú és feldúlt vagyok emiatt, ezért vagyok itt" – idézte a lap az egyik tüntetőt..

„A kultúra nagyon fontos. Egy gazdasági tevékenység, amire a mentális egészségünk miatt is szükségünk van. Az emberek csak a kultúra által tudnak élethelyzeteket átélni, történeteket mesélni. Létfontosságú, hogy hozzáférjünk ebben a bonyolult időszakban" – magyarázta a Flamand Királyi Színház művészeti igazgatója, Michael de Kok.

A tiltás ellenére vasárnap Brüsszelben több mozi és színház is kinyitott, arra hivatkozva, hogy biztonságosak a közönség számára. A rendőrség bejelentette, hogy nem fogja szisztematikusan ellenőrizni a kulturális intézményeket, mert nincs rá ideje.

Nyitókép: Képernyőfotó/AP

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. december 29. 12:03
Na, most megfagynak. Ha nem lesz áram, a melegbárban sem lesz meleg. Vagy hogy van ez?
bagira
2021. december 29. 08:37
Merkel a Föderációs törekvéseit Brüsszelbe bevitte , ezt az eus tagországokra kényszeríti , betelepítésnél látható . Az egész Európára szét szórja a betolakodókat , rátámad Magyarországra-Lengyelországra gazdasági - energia függőség okoz . Hogy engedte meg Anglia ,Francia ,Amerika a I-II világháborúban megbukott Németország ismét Európa vezetője diktálója vezető szerephez jut mindenkit letör , mindenkit ural . Európában mindig németeken keresztül tört ki háború , mindenkit besodort és diktált. Azt jelenti a csorda szellemet gyakorol , az eus tagországoknak is kötelező haragudni azokra akikre Merkel haragszik. Sőt Merkel még mindig háttérben diktál Európa felett megmondja kikkel lehet üzletet kötni. Magyarország a német Föderális gondolatokat nem teljesíti , Brüsszel ezért a magyarokra tüzet fúj . Mindent elkövet akár a kommunistákat (Gyurcsány klán) a hatalomba vissza segítik . Brüsszel merkeli dogmát követi , központilag a magyaroknak járó eus pénzeket ellopják , nyugatról pénzelik a kommunista (ügynököket) fegyvert kormánybuktató szándékkal. Ha németek (Brüsszel) háborúba keverednének a Föderáció kötelezővé tenné a magyarok is legyenek csatlósai háborúban részt vegyenek . Mind ennek Orbán kormány ellen áll ezért Brüsszelbe packáznak vele , gazdasági szerződés az euba való belépés nem Föderáció kiszolgálása.
nempolitizálok
2021. december 27. 14:16
Szavazni kellett volna idióták, idejében.
Uppsala
2021. december 27. 13:56
'Belgae' egy kelta-germán kevert népcsoport/törzs neve a római történetírás szerint. Maga a terület Provincia Belgica nevet kapta a rómaiaktól. Ld Iulius Caesar: De bello gallico.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!