Göncz Árpád bezzeg milyen elnök volt!

2021. december 24. 19:35

Trombitás Kristóf
PestiSrácok.hu
Aki örömmel, kéjesen pucsított be a baloldalnak, az teljesen rendben van.

„Ő a megfellebbezhetetlen idol, aki még összefogta a köztársaságot, azt a szépséges Magyar Köztársaságot – nem Magyarországot, de nem ám –, reprezentálta a nemzet egységét és persze felülemelkedett a mindennapok politikai harcain. Árpi bácsi mindannyiunk számára megmutatta, hogyan és miként kell ellátni a legmagasabb közjogi méltóság feladatát. Ezt halljuk azóta minden balostól, nem? Hozzá senki sem érhet fel, senki nem eredhet a nyomába.

Esetleg beszélhetünk még Mádl Ferencről is, de csak halkan, meg róla is csak azért, mert már nem él – ősi szabály, hogy a balosok kétfajta konzervatívot ismerhetnek el a maguk egyedi módján, az árulót és a halottat –, meg azért csak ott volt Sólyom László. Hiszen ő sem volt fideszes, de nagyon nem!

Régi, mondhatni bolsi trükk ez. A komcsi lojalitást szakértelemnek, az árulást szükségesnek, a mélységes elfogultságot függetlenségnek bemutatni. Különben már azzal is mennyivel előrébb lehetnénk, ha legalább bevallanák az elfogultságokat. Nincs semmi baj azzal, én is az vagyok. A baj ott van, hogy függetlennek hazudják magukat, megtévesztve sokakat a PR-ral. Csak ebből lenne már elég. Hiszen Rágcsáló bácsi, aki örömmel, kéjesen pucsított be a baloldalnak, az teljesen rendben van. Az SZDSZ listavezetőjeként bejutni a Parlamentbe, a későbbiekben direktben kampányolni az MSZP mellett és mindenben kiszolgálni a baloldal törekvéseit, az maga a demokratikus alapérték.”

Nyitókép: MTI Fotó: Soós Lajos

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 60 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés